Tollrajz: Dr. Jávor András professzori emeritus | Dexikon

Jávor András professzor sokoldalú, ma is aktív, empatikus oktatatói-, és vezetői tevékenysége elválaszthatatlan a Debreceni Egyetemtől, s annak elődintézményétől bő ötven éve. Az út egyenes volt, amikor érettségi után, 1970-ben jelentkezett a Debreceni Agrártudományi Egyetemre s a sikeres felvételit követően, a kötelező katonai szolgálat után, az egyetemen kapcsolódott a juh ágazathoz. Ehhez kötődött a TDK dolgozata, a diplomamunkája, az egyetemi doktori fokozata és ebből írt kandidátusi értekezést is. A tudományos fokozatok megszerzése után önálló pályázatokkal és kutatási feladatok elnyerésével gazdagította tevékenységét, törekedve arra, hogy a PhD-hallgatókat is bevonja a munkába. Tíz évig a Debreceni Egyetem oktatási majd később általános rektorhelyettese volt. Irányításával alakult ki az egyetemen a Bolognai-rendszer, amelynek tovább fejlesztésében is szerepet játszott. Ennek is köszönhetően a Debreceni Egyetem sajátos agrárközpont lett a Kárpát-medencében. A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum tudományos centrumelnök-helyettesi posztját 2003-2007 között töltötte be. Rektori főtanácsadóként, a Multidiszciplináris Agrár-, és Élelmiszeripari Kabinet elnökeként 2017- 2020 között tevékenykedett. Alapító tagja volt az Állattenyésztési Doktori Iskolának és 23 végzett hallgatója dolgozik sikeresen. A sport meghatározó az életében, 2017-től a DEAC elnöke.

A hetvenkettedik születésnapját betöltve, egyetlen munkahelyen dolgozott, s az öt évtized alatt minden lépcsőfokot végig járt a Debreceni Egyetemen s annak jogelőd intézményének alkalmazottja, felelős pozíciókat betöltő oktatója, vezetőjeként. 
Sokak szerint szerencsés minden egyetemi hallgató, aki Jávor András agrármérnök- professzornál tanulhat és vizsgázik. Empatikus, türelmes, figyelmes s olyan természetes humorral és őszinteséggel rendelkezik kivételes tudása mellett, amiről e sorok írója is meggyőződött az első találkozás során.

 

Mit tudhatunk Professzor úr ifjabb koráról, a családi háttérről, a gyökerekről, ami jelentősen meghatározta az életútját? 

Nyíregyházán születtem 1952-ben, hatodik osztálytól már Debrecenben tanultam, itt is éltünk. Édesanyám és édesapám két eltérő családba születtek. Érdekes, ha szóba kerül, hogy április 22-én láttam meg a napvilágot, mint Lenin. Édesanyámnak bába segített, mert háznál születtem 4,70 kg súllyal. Úgy jöttem a világra, mint a rakéta. Anyámnak akkor bizony május 1-jén fel kellett vonulni, nem számított, hogy még gyermekágyas volt. Ennek a következménye az lett szülés után 19 nappal, hogy kapott egy trombózist. Az életére sajnos ez rányomta a bélyeget. Az átkos kommunizmus embertelensége.
Édesanyám egyke volt, s különös módon a nagyapám és a nagyanyám is árván nőtt fel. Az öreg nagy karriert futott be, mert előbb úriszabó volt, aztán tisztiszabó. Katonatiszteknek készített ruhákat, majd újra úriszabó lett, aztán szövetkezeti szabó ismét. Ezután Nyíregyházán az egyik, 600-800 fős ruhaipari szövetkezeti tanműhely vezető oktatójának nevezték ki. Nagyanyám háztartásbeli volt otthon, a család ellátásáról gondoskodott. 
A nagyapám rendes mesterember volt. Az apja a háborúban halt meg Isonzónál. Így lett árva fiú. Egymás támaszai voltak a nagyszüleim, árvaként találtak egymásra, evangélikusok voltak, szépen éltek. 
Apám pedig 12 gyerekes parasztcsaládból származik, egy testvére korán meghalt, őt még a családi fotókon sem lehet látni. Öt testvére Budapesten, öt Nyíregyházán, mi pedig Debrecenben éltünk. A testvéreivel két évenként, húsz esztendő alatt születtek meg. 
Anyukám addig háztartásbeli volt, amíg gimnáziumba nem kerültem, a testvéremmel együtt nevelt bennünket nagy szeretetben. 
Apám a nagykereskedelemben dolgozott, a Rigó utcán, a Kelet-Magyarországi kötött- és rövidárú nagykereskedelemben, melynek Debrecenben volt a központja. Azért költöztek Debrecenbe, mert itt magasabb igazgatói beosztást kapott. Levelezőn érettségizett, a felsőfokú képesítést is így szerezte meg. 
Érdekes ma is, hogy 1963 nyarán kerültünk ide, addig vonattal jártam Debrecenbe, míg a lakást fel nem építtettük. Jól éreztem magam, de amikor már itt volt az otthonunk, nyaranta akkor is visszajártam Nyíregyházára és Sóstóra is. Meghatározó város volt életemben Nyíregyháza is.
Édesapám értékrendjét tartom sajátomnak. Számomra az emberi ész, a jóakarás, a becsületesség, a következetesség, a kötelességtudás, az emberséges viselkedés, ami értéket jelent. Ezeket tudom elismerni. Ugyanakkor Voltaire szavaival élve: ”mindenki barátja, nem barátom nékem” Az emberek esetében, hogy ki a jobb és bal oldali nem érdekel, de nem titok, hogy szinte mindennek az alapja a hétköznapokban a politika. Eltorzítja a valóságot, mérgezi az emberi viszonyokat. 

Ha jól értem, vallásos családban nevelkedett. Miként vélekedik a hitről? 

Különös lett a viszonyulásom a valláshoz. Orbán Viktor miniszterelnöktől hallottam egyszer: „Léteznie kell valakinek, akire azoknak a vezetőknek is figyelni kell, akik azt hiszik, mindent megtehetnek. Felelni kell, felelnünk kell mindannyiunknak valaki előtt, aki elé tiszta lelkiismerettel állhatunk majdan.” Ezt vallom én is. 
A másik gondolat szerint: „A teremtett világhoz kevesebb hit és képzelőerő kell, mint a fejlődő világhoz. Túlságosan logikusan zajlik minden.” Ugyanakkor apró hiányosságok, lyukak vannak azért a történetben. Úgy gondolom, a hit az magánügy, az ember belső ügye. Én mindenkit csak emberként ítélek meg. 

Bárkivel beszélgettem az ismerősei, a munkatársai, egykori hallgatói körében, mindenki szeretettel és tisztelettel beszélt Professzor úrról. Eredeti szakmai érdeklődése a juhtenyésztés iránt bő ötven éve töretlen, mint ahogyan a fejlődést, a kreatív ötleteket életre hívó innovációt, az újítást s a hagyományos értékek megőrzését is szívügyének tekinti a Debreceni Egyetemen. Közéleti, társadalmi tisztségeire is rendre újraválasztják, ami az elismerés jele.

Mindenkor jó érzés hallani, ha élvezem a barátaim, munkatársaim, hallgatóim bizalmát és szeretetét. Annak ellenére, hogy az őszinteség, a becsületesség, a következetesség és az igazságosság híve vagyok, sajnos előfordult már az öt évtized alatt alatt, hogy „keresztbe tettek” nekem. Próbálták egyes újszerű változtatásaimat ellehetetleníteni. Szerencsére ők voltak kevesebben és úgy érzem, hogy ezek a bántó helyzetek sok mindenre megtanítottak, erősítettek engem. Szakmai téren mindig érdeklődtem az újdonságok iránt, s ezért sok áldozatot hoztam, amit örömmel tettem. 
Ha egyetemi oktatóként vallok magamról, alapvető tantárgyakat oktatva, akkor azt mondom, nincs engedmény és szigorú vagyok, de empatikus. Úgy gondolom, jó úton haladtam, mert mindig jelentkeztek hozzám doktoranduszok, valamint tanítványaimmal és kollégáimmal gyakorta publikálunk közösen, ma is sokan kérik és elfogadják tanácsaimat. Megtiszteltetés számomra az is, hogy kimagasló tevékenységet végző testületekbe rendre újabb ciklusokra választanak be. 

Miként lehet a túlfeszített napi tevékenységeket fizikai és szellemi erőnléttel, energiával bírni? Az elhivatottság mellett bizonyosan szükséges a feltöltődés is?

Az alapelvem, hogy „Minden napra kell egy kis siker!”. Ezért viszont tennünk kell, s kellett is az elmúlt évtizedekben is. Ötvenéves szakmai pályám alatt kétféle emberrel találkoztam. Az egyik, amikor elért egy bizonyos pozíciót, elnyerte a számára üdvözítő tisztséget, mindent maga akart megoldani. Így bizonyosan túlterhelte magát, vagy hibákat ejtett és esetlegesen felületesen dolgozott. Számomra ez idegen. Én a másik féle vagyok, szeretek csapatban dolgozni. Mindig a feladat, a kihívás szépsége és fontossága érdekelt, így nem volt dehonesztáló, ha motornak, katalizátornak, vagy ha láncszemnek kellett beállni a sorba. Mindig örömmel választottam magam mellé szorgalmas, érdeklődő, kitartó fiatalokat, akikre bátran rábízhattam részterületeket. Ha jól döntöttem, később át lehet adni nekik az egész feladatot. Örömmel találkozom hazai és nemzetközi konferenciákon is olyan kollégákkal, akik a tanítványaim voltak. Bátran mondhatom, szinte minden területen megvannak az utódaim s ez volt vezetőként is elégedettséggel tölt el. Egy vezető sikerességének fokmérője tanítványai teljesítménye.  Napjainkra a hivatalos funkcióim, feladataim szinte hobbinak számítanak és szeretettel látom el mindet. Így ezeket sem tekintem tehernek. Számos debreceni doktori és habilitációs folyamatban vettem részt elnökként, bírálóként, tagként és szakértőként is. Pályázatbíráló tevékenységem számos pályázati kiírás projektjeinek lektorálására terjed ki. A tudományos lektorálás, könyvek bírálata is élvezetes számomra. Ma is tanulok belőlük.
Korábban is azt mondtam, fontos szempont, hogy az időnket jól osszuk be, s igyekezzünk kiegyensúlyozottan, egészségesen élni amennyire csak lehetséges. A terheink mellett a feltöltődésre is szükségünk van. Ugyanakkor az eredmények és a sikerek önmagukban is adnak egyfajta erőt a további munkához.

Említette, hogy az édesapja paraszti családból származott. Vajon mi motiválta a fiatalkori elhatározást, elszántságot, hogy épp a juhtenyésztést tanulmányozza, s ezen a területen nemzetközi szinten is eredményesen tevékenykedjen? Valóban már 16 éves ifjúként a juhágazat felé fordult a figyelme? 

Számomra ez olyan meghatározó emlék és élmény, amire több évtized után is azt mondhatom, mintha mindez ma történt volna. A nagybátyám volt a Tiszalöki Állami Gazdaság igazgatója, így amikor közeledett a pályaválasztás az életemben, nyaranta egyre többször voltam náluk. S egyben dolgoztam és barátkoztam a mezőgazdasággal. Jól éreztem magam. Egy este különösen nagy volt a mozgolódás, amit nem értettem. A nagybátyám szólt, ha érdekeset akarok látni, menjek velük. Egy telep felé tartottunk és egy vadonatúj hodálynál, karámnál megálltunk. Emlékszem a varázslatos gyepre, ehhez hasonlót sosem láttam azelőtt. Megérkezett a várt kamion és a kivilágított területen elkezdték a szállítmány lepakolását. Akkor hoztak először Angliából gyönyörű Suffolk tenyészjuhokat Magyarországra. Az a pillanat volt, amikor megfogalmazódott bennem, hogy ilyen jószágokkal én is boldogan foglalkoznék. Két év múlva már tudatosan jelentkeztem az Agrárra, majd később az állattenyésztési szakot választottam. Azóta valamilyen módon mindig közöm van a juhágazathoz és szemmel tartom a Suffolk – tenyészeteket is. Nagy bánatomra kiderült, hogy a változó hazai klimatikus viszonyok sajnos nem kedveznek ennek a fajtának. Persze szakértelemmel felhasználva apai fajtának ez ma is értékes genotípust jelentenek egy felkészült tenyésztő számára. Itt megtanultam, hogy a környezet és a tevékenység harmóniája milyen fontos. Akkor büszke voltam arra, hogy milyen csodás a magyar mezőgazdaság, az állattenyésztés és abban a juhászat is. Ma már sajnos ez a legelmaradottabb ágazat itthon. Szárazságban és télen nincs fű, így más technológia kellene, valamint az öntözés technikájának korszerű kialakítása, és a legelők életét újra meg kell teremteni vagy más célra kell hasznosítani a gyepeket. A juhtenyésztésben rosszabb mára a helyzet, mint évtizedekkel ezelőtt. A sertés-, a szarvasmarha-, a baromfi ágazat jobb helyzetben van Magyarországon, mint a juhászatok. Az állattenyésztés minden területén alapvető igény a precíz tervezés és működés. Csak felkészülten végezhető. A belső arányokat meg kell teremteni, a fejlesztésekkel versenyképes ágazatot kell létrehozni ahhoz, hogy a hozamok nagyobbak legyenek. Nagyon nehéz feladat ez. Sajnos kevesen érzik át az ágazat helyzetét és még kevesebben vannak azok, akik érdemi segítséget tudnak adni, illetve ilyen szerepet vállalnak. Hogy a tehetség vagy az akarat hiányzik, ezt ma nem tudom. 

​​​​​Milyen helyzetben van jelenleg a magyarországi állattenyésztésben a juh ágazat, a birkahús fogyasztása?  

Az EU csatlakozás évében több mint egymillióra volt tehető a hazai juhállomány, amitől sokkal jobb helyzetben is voltunk már korábban, és lehetnénk a jövőben is. Sajnos nem ez történt, sőt ma sem történik semmi.  Ma közel nyolcezer körül van a nyilvántartott juhászatok száma országos szinten, sajnos egyre csökkenő állatszám mellett. A juhászatból persze többen élnek. Magyarországon a juhtenyésztésnek, a juhhús fogyasztásnak egyes térségekben komoly hagyományai vannak. Karcagon, Túrkevén és a nagykunsági régióban  családi esemény szinte meg sem történik birkapörkölt főzése nélkül, és rendszeresek a főzőversenyek is. Ott ez még hagyomány, országosan pedig már csak hungarikum. Összességében csupán 30-40 dkg a juhhús fogyasztás hazánkban átlagosan évente. Vannak helyek, ahol sosem kerül juhhús az asztalra, máshol többet esznek. A magyar embereknek drága a juhhús. Vannak hentesek, húsboltok a piacon is, ahol még árusítják, de szervezett belső piac nincs. A selejt anyák, illetve bárányok, amiket nem tudnak exportra vinni, de fogyaszthatók, hiszen egészséges a húsuk, csak például lesántultak kerülnek zömmel a hazai juhhús kedvelőkhöz. Ezek jelennek meg itthoni fogyasztásra. Az egészséges, minőségi állat szinte kivétel nélkül mind exportra kerül. A juhhús fogyasztása siralmas, ami 0,30-0,40 kilogrammot jelent évente átlagosan hazánkban. Az Európai Unióban ez 1,9 kg – de például Franciaországban 10 kg környéki a fogyasztás, Ausztráliában 30 kg felett van –, ami jól mutatja, hogy bőven van feladatunk. A KSH 2018-as adatai szerint sertéshúsból 25-26 kg, marhából 3-4 kg, baromfiból 30 kg felett, halból 6 kg fogy Magyarországon egy főre vetítve egy év alatt. A magyar vágójuh- termelés legnagyobb része élve exportpiacra kerül. A vágás, a hús és a kényelmi terméke kelőállításának és értékesítésének javítása az egyik hatalmas feladat, amivel újra fel kell építeni, bővíteni lehetőségeinket. A gyapjúhasznosítás lehetőségeit és alternatív módjait is ki kell alakítani, amelyek sajnos ma nem léteznek. 
Nagyobb figyelmet kell fordítani a juhászok támogatására, megsegítésére, a juhászatok modernizálásra úgy, hogy versenyképesek legyenek és biztosítsák a környezetvédelem elvárásait. Sajnos a juhászat megmaradt a maga görcseivel és eszközeivel abban is, ahogy a régi, korszerűtlen eszközeivel dolgozik. Ráadásul sok anyajuh elvetél, vagy nem termékenyül, és magas az elhullás is. Ahogy mondtam, ugyanazok az eszközök, etetők, elvek, gyakorlatok működnek mint egy évszázada. Nehéz a munka, amelyet ma kevesek vállalnak. A gyenge állományok alacsony szinten termelnek. A takarmányt mindig oda kell adni a jószágoknak, hat hónapig biztosan „zsákból” kell etetni őket. Nem nagy dicsőség, de gyengék vagyunk és a hazai adottságaink sem jók. A birka igényli az ember odafigyelését. Ma már kevesen alszanak kint a hodályban, nem vállalják a nehéz folyamatos munkát. Nincs utánpótlás, nincs sikerélmény. Fontos lenne az munkaerő hatékonyság növelése, a takarmány termelés, -tárolás, -kiosztás korszerűsítése is. Nagyon aktuális már évek, évtizedek óta a fejlődés beindítása.
A modernizálás, a nagy hozamú kiváló legelők megteremtése költséges. A technológia fejlesztéshez tőke kellene, mert egyébként a juhászatok nem tudnak megújulni. Sajnos nincs annyi bevételük, jövedelmük, hogy a fejlődés el tudjon indulni. A hamarabb hasznot hozó baromfi -, vagy a kevésbé nyereséges ágazatok is könnyebben kapnak forrást a központi költségvetésből. A magyar gazdák, a fiatal, határon túli tenyésztők és termelők szakmai támogatását és segítését továbbra is hivatásomnak tekintem, ezen az téren is folytatom munkámat.

Mi a véleménye a szerves-, és a műtrágyák felhasználásáról a hatékonyság növelése érdekében a mezőgazdaságban?

A szervestrágya természetesebb tápanyagforrása a földeknek, a műtrágya felhasználása öntözés nélkül nem éri meg, hiszen felhasználása sokkal drágább. Régen harmóniában állt az állatok trágyájának felhasználása a tápanyagszükséglettel, ami mostanra az állattenyésztés visszaszorulása miatt szintén megváltozott. Az ökogazdálkodással nem értek egyet, sokat vitatkozom, érvelek ellene. Azemberiség elsődleges feladata a több mint 8 milliárd ember ellátása, nem véletlen, hogy Norman Borlaugh agrármérnök gondolata ami Nobel-díjat ért, hogy „Az éhes embernek egy problémája van, a jóllakottnak pedig sok.” 
Az ökogazdálkodás melletti érv, hogy sok a beteg ember a helytelen táplálkozás miatt, ugyanakkor elfelejtik, hogy, az átlag életkor 30 évvel fentebb ment. Így természetes, hogy az öregkorral jönnek elő a betegségek. Nekem érvem az, hogy ennyi egészséges ember még sosem élt a Földön. Az éhezés viszont nem szűnt meg. Az ökológiai gazdálkodás az egy út az alternatív fogyasztók számára, ugyanakkor a jelenlegi élelmiszerszabványok megfelelő biztonságot adnak az élelmezésben. Persze vannak kivételek, ahol a technológia fegyelmet nem mindenhol tartják be, de ez nem általánosítható. Az sem mellékes, hogy miből mennyit eszünk, a táplálkozás helyzete, annak minősége fontos. Az állati fehérje fogyasztásának alapvetőnek kellene lennie. A vegetáriánusokat nem értem meg. Az emberiség fejlődése során, amikor még mellőzték az állati eredetű táplálékok, fehérjék fogyasztását, az agy nem tudott kellően fejlődni. Az állati fehérje fogyasztás megjelenése alapvető volt az emberi szellemi képességek fejlődésében.  Nem lehet azt mondani, hogy egyél bogarakat, kukacokat, hiszen természetellenes. Akik ezt teszik, azok különcök, vagy szükségből fogyasztják más nem lévén ezeket. Semmi nem szól amellett sem, hogy lisztkukacot együnk, ami ma engedélyezett az Európai Unióban, hiszen 17 emberi allergén lehet benne. A bogarakat például a kínaiak eszik – ’60-as években 13 kg, ma 80 kg az átlagos egy főre jutó fogyasztás –, a koreai emberek a kutyát, az olaszok sokak szerint a macskát, a vietnámiak a patkányt is elfogyasztják. Mindenből lehet élelmiszert csinálni, ha van gusztusunk hozzá, ebből nem lehet gond. Ha rossz az elkészítés, abból baj lehet. Számunkra ez biztos hogy idegen. Nagyobb probléma az is, hogy a világ más tájairól rosszabb feltételrendszerrel bejöhet például az ukrán szalmonellás csirke. Angliába a múlt évben nagy károkat okozott, halálos áldozata is volt egy ilyen szállítmánynak. Nagy kockázat látszik a világ nyitottsága miatt a humán- és állategészségügyi gondok miatt. Magyarországon az emberek 97 százaléka csak az ára alapján választ élelmiszert, élelmet. Két százalék az, aki az ár-érték arányt veszi figyelembe és egy százalék az, aki a legdrágábbat keresi, mert azt hiszi az a legjobb minőségű. Szerintem a két százalék teszi jól. 

Kíváncsi vagyok arra is, hogy Professzor úr szereti-, fogyasztja-e a birkahúst?

Csak azt, amit én készítek. A tömény faggyúízt nem szeretem, így a karcagiak ízvilágát sem, mert ők minden részét beleteszik az állatnak a pörköltbe. Ők arra esküdnek és azt kedvelik. Én nem. Előfordult, hogy nyolc kiló faggyútlanított színhús bárányból, speciálisan pácolva grilleztem a húst a vendégeim számára. Az asztaltársaságomban fejenként egy-egy kiló húst nassoltak el az általuk nem kedvelt húsféleségből. Sokan nem ismerik a bárányhús értékeit, ezért írtam egy szakácskönyvet is, illetve segítettem gasztronómiai könyvek megjelenését, amelyek népszerűsítették a bárány és juhhúst. Egyébként a rántott húsok, sültek és egyéb hasonló ízletes ételek, híve vagyok, mint a magyarok többsége. Ha kellene, minden nap megenném. Az új ízlésvilágú ételeket kevésbé szeretem, így azt sem, ha hat, tíz féle íz van a tányéromon. Úgy szoktam mondani, hogy a „variálós” konyhát nem kedvelem és bánatomra a túl sok zöldet sem. 

A DATE kis egyetem volt akkor, amikor felvételt nyert, de kiváló professzorok indították el a kutató pályán és szinte az „iskolapadból” került az egyetem oktatói közé. 

- A Debreceni Agrártudományi Egyetem akkor is kiváló egyetem volt, amikor 1971 és 1976 között odajártam, miután előtte a letöltöttem a kötelező katonai szolgálatot. Ötödévesként – 1975-ben –, kamatoztak először az átlagosnál jóval alaposabb juhtenyésztési ismereteim, amikor a kari tudományos diákköri konferencián pályamunkámért – a juhtenyésztés egy részkérdését dolgoztam fel -, első díjat kaptam. Ezt követően Kiss István professzor úr meghívott a tanszékre. Végül 1976-ban kaptam meg az agrármérnöki oklevelet, diplomát és bennmaradhattam az egyetemen. Itt oktatóként, kutatóként dolgoztam, mellette a gödöllői agráron is tanultam. Itt aztán 1981-ben genetikai szakmérnöki képesítést szereztem. Egyetemi tanárrá 2004-ben neveztek ki. Alapító tagja voltam az Állattenyésztési Doktori Iskolának ma már csak kérésre tanácsokkal látom el a hozzám fordulókat, szerencsére sokan keresnek. Három évig a Mezőgazdaságtudományi Kar tudományos dékánhelyettese voltam, illetve a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum tudományos centrumelnök-helyettesi posztját 2003-2007 között töltöttem be. Egyetlen hazai oktatóként tanítom az állattenyésztési politika diszciplínát. Több, mint húsz sikeres PhD dolgozat témavezetője voltam ezidáig. A Magyar Rektori Konferencia Határon túli Bizottságának 2016-tól vagyok az alelnöke. Az Agrárszaktanácsadási Bizottság elnöke voltam, az ezt váltó NATAB tagjaként ma is dolgozom. Az Élelmiszer Pharmapolis nemzetközi ezüst fokozatú klaszter elnökeként is bőven volt tennivalóm. A Nemzeti Agrárkamarában megyei funkciókat töltöttem be, jelenleg megyei osztályelnök vagyok. A sors fintora, hogy 73 évesen éppen a fiatal gazda és innovációs osztály a területem.
Számos nemzetközi konferencián voltam tagja a szervezőbizottságoknak, illetve szekcióelnöki és moderátori szerepet is betöltöttem. Külföldi tanulmányútjaim során: Spanyolországban, Franciaországban, Wales-ben, Romániában, Szlovákiában tartottam egyetemi előadásokat és szemináriumokat.

Büszke vagyok, hogy két ciklusban elnöke voltam a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnak. Számos anyagot és ajánlást készítettünk a kormányzat illetve a felsőoktatás számára. 

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon, az Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ professzor emeritusa, rektori főtanácsadója vagyok. Folyamatosan részt vettem a Juhtenyésztés, a Tej- és Húsfeldolgozás, Kecsketenyésztés, valamint az Állattenyésztési politika tárgyak oktatásában és néhány kisebb diszciplína oktatója voltam. Az oktatás ma már nem meghatározó arányú a tevékenyégemben. 
Természetesen nem azért soroltam fel mindezt - a teljesség igénye nélkül -, vagyis a diplomám kézhez vételétől eltelt időszak feladatait, megbízatásait, kihívásait, mert azzal egyetlen pillanatra is kérkedni kívánok. Tőlem ez a megnyilvánulás mindig távol állt, akik ismernek, jól tudják. Most egyszerűen csak sorra vettem a kérésére a több, mint ötévtizedes munkásságom egy részét. 

Diplomás agrár szakemberként, a kezdeti években a genetikai szakterület kevéssé volt támogatott az agráregyetemeken. Miért épp a genetikát választotta? 

Kíváncsisággal tekintettem a genetikai szakterület felé, ami azt vizsgálja, hogy a jó vagy rossz tulajdonságok miként öröklődnek nemzedékről nemzedékre. S persze azt is, hogy a jókat milyen módon lehet felhasználni, örökíteni a teljesítmény javításában. Ez a témakör évtizedekre, akár évszázadokra visszamenően izgatja az állattenyésztőket. Mindenkit érdekelne, hogy mennyi és milyen minőségű lesz a hús, a tej és a gyapjú a gazdaságában, mennyire bírja a jószág azokat a körülményeket, ahol tartják, nevelik, gondozzák. A juh esetében nem csak a hús, de a gyapjú mennyisége és minősége is kiemelkedően fontos a gazdák számára. A genomikai felfedezések számos tekintetben épp akkor kezdődtek, amikor a kutatásokhoz csatlakoztam. 
A szakterületem a genomika és érintőlegesen a biotechnológia. Munkatársaimmal a klímaváltozás, a rezisztencianemesítés, a szaporodásbiológia kutatásának területén folytatunk széleskörű tevékenyéget.
Ehhez laboratóriumi háttér szükséges, ami mindig is volt az agráregyetemen, csakhogy az egykori takarmányozási és tejlaboratórium épp akkoriban került el a tanszékről, amikor a legnagyobb szükség lett volna erre. Nem sokáig szenvedtük meg a hiányát, mert ezt követően szerencsére megszervezhettem az Állatgenetikai Laboratóriumot. Napjainkra nagy fontosságú tudományos műhely, a doktorképzés egyik kulcshelye. A kollégák rendszeresen eljutnak az Amerikai Egyesült Államok, Lengyelország, Franciaország, Kanada, Norvégia egyetemeire, nagyszerű gazdaságaiba. Hatalmas öröm, hogy a tanítványaim közül sokakat meghívtak dolgozni kisebb- rövidebb időre a felsorolt országokba. Kutatási eredményeinket a legjelentősebb nemzetközi szaklapokban tudjuk publikálni. Az ágazatról sok könyvet írtunk és szerkesztettem.

Milyen volt korábban az egyetemük s hogyan változott, fejlődött napjainkra?

Voltak vidéki karok is, de a levelezős hallgatókkal együtt kicsit több, mint ötszáz hallgató járt a Debreceni Agrártudományi Egyetemre. A közvetlen, barátságos tanár-diák kapcsolat kellemessé, emlékezetessé tette az egyetemi éveket. Igaz, ez elsősorban azokra vonatkozott, akik a tanulmányaikban, a vizsgákon jól teljesítettek. Akkor teljesen más oktatási- kutatási infrastruktúrával történt minden, mint most. Jelenleg a régi campuson mintegy hétezer diák tanul, közülük közel kétezren agrárszakon. Remek tanáraink voltak akkor, de azt gondolom, most is elégedettek lehetnek a hallgatóink. Jelenleg a legnagyobb magyar egyetemek közé tartozunk, szerencsére európai és világszinten is jó helyet töltünk be a felsőoktatásban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden oktató és diák kiváló, de sokat kell még fejlődniük, jobban értékelni azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésükre áll a képzésük és tudásuk fejlődéséhez.
A tizenhárom karunkon több mint ezerötszáz oktatót foglalkoztat az egyetem, kétszáz kutató, tudományos fokozattal pedig legalább ezerkétszáz kolléga rendelkezik. A Debreceni Egyetemen az alap-, osztatlan-, és mesterképzésben illetve a szakirányú továbbképzésekben több száz szak közül választhatnak az idejelentkezők. S a hallgatóink száma eléri a 27 ezer főt. A Debreceni Egyetem népszerűsége hasonlatos az első helyen álló ELTE-vel, ugyanakkor a legtöbb külföldi diák nálunk tanul a cívisvárosban. Nagy múltra tekint vissza a debreceni felsőoktatás, hiszen 1538-ban a teológia volt a kezdete, illetve 1868-ban indult az agrár felsőoktatás. A híres-neves orvosképzés pedig több mint 100 éves múltra tekint vissza a Debreceni Egyetemen. Az eddigi utolsó, egyben legnagyobb változást 24 éve történt meg, amikor öt egyetemi, három főiskolai karral és három kutatóintézettel megalakult a modellértékű, egyre kiemelkedőbb, magasabb színvonalú Debreceni Egyetem. Elértük mára, hogy felkerültünk a nemzetközi rangsorok élmezőnyébe. Az személyesen külön öröm számomra, hogy a mezőgazdasági képzések is a nemzetközi élvonalba tartoznak. A külföldi hallgatók mostanra több, mint hétezren vannak és több, mint százhúsz országból. Többségük angol nyelvű képzésben részesül. Ők azok, akik jelentős többletbevételhez juttatják az egyetemünket. 
A határon túli magyar hallgatóink alap-, és mesterszakon, valamint a Doktori Iskolában Romániából, Ukrajnából és kevesebben, de Szlovákiából, Szlovéniából, Ausztriából érkeznek, leginkább magyar családok gyermekei. Mára 139 ország polgárai tanulnak a debreceni egyetem különböző képzésein az alapfoktól a doktorképzésig. A külhoni magyar nyelvű képzéseink pedig hatalmas hiányt pótolnak, számukra a szülőföldjükön is elérhető a magyar nyelvű képzés számos szakon. A kárpátaljai magyar főiskolán, Beregszászon pedig nappali és levelező tagozaton működik a diplomás ápoló-, és betegellátás, továbbá a szociálpedagógiai alapszak. Nagyváradon és Erdélyben is fejlesztjük az együttműködést nappali és levelező tagozaton. Agrármérnöknek, gépészmérnöknek, vidékfejlesztési agrármérnöknek tanulhatnak magyar nyelven, de a tolmácsképzésben is részt veszünk román-magyar-angol nyelven. A Debreceni Egyetem több professzora, kutatója, oktatója Kolozsváron, Nagyváradon, Beregszászon és Temesváron is oktat.

Publikációi nem csak hazánkban, hanem nemzetközi téren is elismertek, ismertek. Ezzel együtt nem csupán írója, de alapítója és szerkesztője is folyóiratoknak, újságoknak. Minden tekinteteben alapos és felkészült. 

Több mint harminc éve publikálok rendszeresen, ezer írásom jelent meg, amelyből 700 tudományos közlemény, ebből zöme idegennyelvű. Ebbe a sorba tartozik, hogy 16 egyetemi jegyzetet írtam és közel 40 könyv alkotásában szerzőként vettem részt. Társszerzőkkel írt két tankönyvünk – az Állattenyésztés, a Gyepgazdálkodás és a Mezőgazdasági üzemtan területén – Nívódíjat kapott. A tudományos eredményeket, gyakorlati tapasztalatokat mindenképpen közé kell tenni a legmegfelelőbb helyen és lapfelületen. Ez ma is remek kihívás számomra. 
Az idegennyelv tudás elkerülhetetlen volt a nemzetközi publikálások és a kommunikáció során is. A középiskolában oroszt és németet tanultam. Az előbbi a gyakorlati életben is hasznomra vált, a német pedig elsősorban az írásos munkákban. Az angol nyelv ismerete egyre fontosabb szerepet kapott az elmúlt évtizedek alatt, így 36 éves koromban beiratkoztam egy intenzív nyelvtanfolyamra, ami után nyelvvizsgát tettem. Kezdetben küszködtem elég rendesen, aztán belejöttem. 

Teherbírása, az egyetem iránti elkötelezettsége hatalmas energiát és szakmai jelenlétet kíván. Ez hatványozottan jelen volt Professzor úr életében, amikor a Debreceni Egyetemen vezetőként is hosszú ideig dolgozott. Térjünk vissza erre, amit szerényen már említett.

Tíz évig egy hatalmas egyetem oktatási-, majd általános rektorhelyettese voltam, ami ritka ajándék az életben. Megannyi tapasztalatot szereztem, a szakmai ismeretek mellett az oktatáspolitika is a minden napi hivatásom része lett. Tudományszervező tevékenységem egyik legjelentősebb eredménye, hogy megalapoztam az Állattenyésztési Molekuláris Biológiai Laboratóriumot, ahol nyugdíjazásom után is dolgozom. Mára átrendeződött a munkahelyi életem, feladataim három nagyobb területre vonatkoznak. Az Agrárkabinet élén ma már tagként évek óta azon dolgozom, hogy a Debreceni Egyetem sajátos agrárközponttá váljon a Kárpát-medencében a Tisza vízgyűjtő területén. Másik feladatom, amiről már beszéltem, a határon túli oktatás, a magyar közösség erősítése. A harmadik fontos tevékenységem a régi „szerelmem” a sport felkarolása. a DEAC elnökeként megannyi feladatom van a harminchárom szakosztállyal, a több mint háromezer igazolt sportolóval, a különféle sportágakban nyolc NB I-es csapat, évi nagyobb mint hárommilliárdos költségvetéssel. Örömmel tölt el, hogy a DEAC igazolt sportolói közül minden ötödik egyetemünk hallgatója és hogy szinte családtagként tartozik minden versenyzőnk a közösséghez. 

Sok-sok kollégájával ellentétben Debrecen belvárosában él, emeletes házban. Miként lehet ezt épp egy agrárszakembernek elfogadni – távolabb a természettől -, és egyáltalán, mennyi időt tud a családjával tölteni? 

Megszoktuk a belvárosi lakásunkat, én pedig még most is sokat vagyok terepen épp a hivatásom, a feladataim miatt. Ezzel együtt természetes a kérdése. A nyugdíjas évekre készülve, vettünk egy kis házat a Zempléni-hegység egyik pici, csendes falujában, ahol fantasztikusan tiszta a levegő. Ott mindegy együtt van, ami a városban nincs. Gyönyörű természet, fű, fa, virág, madár, őzike, vadak minden a békés csodát nyújtja.  Két fiam van, az édesanyjuk törvényszéki büntetőbíró volt, onnan ment nyugdíjba. Az egyik fiam a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikumának igazgatóhelyettese, ő 43 éves. A nagyobb pedig 46 éves, báránykereskedelemben dolgozik egy cégnél, emellett gyapjúfeldolgozója van. Sajnos,  ahogy mondtam most megállt a gyapjúfeldolgozás-, és kereskedelem. Nincs könnyű helyzetben, küzdelmes munka, amely innovációt és kreativitást kíván a forgótőke mellé. Öt csodálatos, imádnivaló unokám van. Velük kerek és szépséges a családunk. Mindegy hol él valaki, ha dolgozhat, alkothat, jót tehet a közösségéért, felelősséggel végzi azt, amit rábíztak, ügyel az egészségére, van humora, ami nélkül nehéz lenne az életünk akkor elégedett lehet. S mint mondtam, a család összetartása, szeretete is hatalmas energiát ad. Mindemellett örök szerelmem a juh pedig megmaradt ma is mindennapi szakmai munkámban, valamint életem végéig a Debreceni Egyetem hírét szeretném öregbíteni és sikerét szolgálni.

Professzor úr, köszönöm a beszélgetést.