Tollrajz: Prof. Dr. Édes István kardiológus egyetemi tanár | Dexikon

Édes István kardiológus professzor, egyetemi tanár olyan természetességgel fogad és kínál hellyel a dolgozó szobájában, a Debreceni Egyetem Kardiológiai Klinikán, mintha néhány hete készítettem volna vele interjút. 
Szobájában az antik bútoroknak, szépséges festményeknek, fotóknak, könyveknek, szobroknak különleges története van. Beavat a “titkokba”, melyek csodás élmények végtelen gazdag és színes életében a sikeres, nemzetközi hírű szakmai tevékenysége, kutató -, és gyógyítómunkája mellett. 
Jó érzéssel nyugtázom, hogy sem a beszélgetésünk kezdetén, sem az eltelt harmadik óra végén, egyetlen panaszos mondatot nem hallottam tőle. 
Az elért klinikai sikerekre, a gyógyító hivatására, s az azokhoz vezető változatos és precíz utakra, eredményekre fókuszál. Arra összpontosít, ami több évtizedes, kiváló vezetői-, kardiológusi, egyetemi oktatói hivatását meghatározzák. Olyan kellemes derűvel teszi, amiből e sorok írója is erőt merít.
Hét esztendeje nem ő vezeti a Debreceni Egyetem Kardiológiai Klinikát.

Bevezetőként, mielőtt az Édes István professzorral készített portrébeszélgetést közreadom, egy rá jellemző kedves és emlékezetes történetet osztok meg. A Kiskunfélegyházához kötődő élménye ma is feledhetetlen számára. Elárulta, hogy hároméves kora körül apai nagyapja arra tanította: ha megkérdezik tőle, mi szeretne lenni felnőtt korában, azt kell válaszolnia “orvos professzor”. Nem titkolja, akkoriban nem csak kiejteni nem tudta érthetően ezeket a szavakat, de fogalma sem volt arról, hogy mit jelentenek. Ennek ellenére az élmény belevésődött a tudatába és végig kísérte a gyermekkorát, amiből az 1990-es években valóság lett. 

Az egyetemi docensi, majd az egyetemi tanári címet a Debreceni Orvostudományi Egyetemen kapta meg, ahol 1994-ben kezdett dolgozni. 
Kezdetben a Szív- és Tüdőklinika intézetvezetője, majd 1999-től a Kardiológiai Klinika intézetvezető egyetemi tanára lett. 
A 72 esztendős kardiológus professzor, aki Kecskeméten született, ma is fiatalos, sportos, optimista életszemlélettel tekint a civil-, az orvosi-, és gyógyító teendőire is.  
A nemzetközi hírű kutató, tudós orvos töretlenül rajong a metál, gothicl zenéért s a nevesebb zenekarok koncertjére külföldre is örömmel utazik. 

De lássuk, mi is történt a kardiológus professzor életében mielőtt 1977 -ben általános orvosi diplomát kapott a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvos Karán summa cum laude minősítéssel. Továbbá az 1985 -ben tett jeles belgyógyászati szakvizsga, illetve az 1990-ben kézhez kapott szintén kitűnő kardiológia szakvizsga előtt. 

Professzor úr, mielőtt az egyetemi tanulmányokra, az Amerikai Egyesült Államokba kapott meghívásra, orvostanhallgatóként ösztöndíjjal végzett kutatómunkára, majd a szakmai kihívásokra, elért nemzetközi sikerekre térünk, szeretném, ha a gyermekkoráról beszélne. Édesapja, id. Dr. Édes István sebész főorvos, szintén elismert, köztiszteletben álló szaktekintély volt a Bács – Kiskun Megyei Oktatókórház kiskunfélegyházi intézményében, hazánkban és nemzetközi szinten is. 2020. júniusában hunyt el, 97 éves korában. 

Ha édesapámra is emlékezünk, akkor az édesanyámat sem szeretném kihagyni. Apám mindig azt mondta, száz évig szeretne élni. A covid – világjárvány “átírta” a vágyát, az első hullámban. Sokkal korábban már az aorta billentyű helyére, műbillentyűt kellett beültetni, ami 27 évig tökéletesen működött. Sajnos pitvar fibrilláció lépett fel a covid idején. A műbillentyű nehezen tudja ezt a megterhelést követni 97 évesen, amit sajnos akkor későn vettek észre. 
Épp a covid világjárvánnyal járó szigorítások miatt, nem tudtam bemenni hozzá a kórházba ezekben a kritikus napokban. A szüleim ekkor egy szállodai típusú otthonban éltek a világjárványra való tekintettel. Katolikus, szállodai jellegű ház, amit kis kert vett körül. Amíg lehetett, addig egymás mellett élték meg ezeket a nehéz napokat. Úgy mindenképpen könnyebb volt számukra az új élethelyzet. 
S aztán következett édesapám pitvar fibrillációs betegsége, amit már nem bírt ki a szervezete, abban a túl terhelt helyzetben, az egészségügyben. Elveszítettük őt 2020. június 11-én.

Kivételes orvosi hivatása, munkássága, empatikus személyisége a kollégáinak, a pácienseinek életre szóló emléket, tudást, erőt és gyógyulást adott.

Megbecsülés, tisztelet vette körül apámat, de ezt sosem kellett “kikövetelnie”. Nem mindenki tudhatja, hogy másodéves orvostanhallgató korában közbeszólt a történelem. Besorozták katonának és részt vett a II. világháborúban. Az amerikai hadifogságot követően, 1946-ban tért vissza Magyarországra és folytatta tanulmányait.
Az orvosi diploma megszerzését követően, 1950-ben a Kecskeméti Megyei Kórház sebészeti osztályára került. Itt szakvizsgázott sebészetből, traumatológiából és ortopédiából. Ugyancsak Kecskeméten házasságot kötött édesanyámmal, dr. Hegedűs Katalin tanárnővel és gyógytornásszal 1951-ben.  A házasságukból csak én születtem, sajnos nincs testvérem. 
Apám kicsit később, a Kiskunfélegyházi Kórház sebészeti osztályára került. Ezt követően, közel 30 éven át, nyugdíjba vonulásáig, sebész adjunktusként, majd főorvosként dolgozott. Élete során mintegy 20 ezer kisebb-nagyobb műtétet végzett a sebészet, a traumatológia és ortopédia területén. Hatalmas szakmai tudását munkatársainak továbbadta, imádta az oktatást, másokon segíteni. 
A városban is közmegbecsülésnek örvendett, a betegek és munkatársai tisztelték és szerették. Számos magyar és angol nyelvű publikáció szerzője, illetve társszerzője volt. Tudományos érdeklődése az epeút sebészetet és a traumatológiai csont eltérések műtéti megoldását ölelte fel. A hatvanas évek második felétől a nyolcvanas évek közepéig osztályvezető főorvosként részt vett számos orvostanhallgató és szakorvos-jelölt, elsősorban a Szegedi Orvostudományi Egyetemről, graduális, illetve posztgraduális oktatásában. A Kiskunfélegyházi Máltai Szeretetszolgálat alapító csoportvezetője, amely szervezet a mai napig működik. Munkája elismeréséül 2008-ban megkapta a „Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért” díjat. Büszke vagyok rá és édesanyámra is. Apám búcsúztatójára én írtam a személyes s egyben fájdalmas búcsú sorokat.

Professzor úr édesanyja az elmúlt év tavaszán hunyt el, 99 éves korában. Az jut eszembe, hogy 69 év házasság után, miként tudta szerető férjének elveszítését elfogadni? Hogyan nyújthatott vígaszt számára a család? 

Édesanyám ekkor már sajnos középsúlyos majd súlyos demenciával élt, engem sem ismert meg az utolsó hónapokban. Az Alzheimer-kór komoly demencia, ami hatalmas önfegyelmet, elfogadást, türelmet és empátiát kíván a családtól, a hozzátartozóktól. Ez akkor is így van, ha a beteget speciális osztályon vagy otthonban ápolják. Édesanyám esetében talán épp ez a szörnyű betegség segítette át a végtelen veszteségen, fájdalmán, hogy édesapámat, szerető férjét elveszítette. Gyakran hitte azt, hogy én vagyok a férje, máskor a fia, s ahogy egyre mélyebben csúszott az Alzheimer-kórba, már meg sem ismert, idegen voltam számára, akiről semmilyen emlékképe nem maradt. 

Végtelen fájdalom ezt megélni a gyermeknek, a családnak, akkor is, ha professzor úr pontosan tisztában volt az Alzheimer-kór kegyetlen betegség kísérő tüneteivel.

Valójában, az emlékezet súlyos hanyatlása miatt, a valóság reális érzékelését is elveszítik a betegek, így édesanyám is. A szeretetünk mellett, vélhetően ez volt minden menedéke. Nem tudom, hogyan élte volna meg, ha tisztában van azzal, hogy imádott férje, az édesapám, örökre elment. Édesanyám, dr. Hegedűs Katalint, tanárként és gyógytornászként is ismerték, tisztelték. Egész életében sportolt, aktív, zseniális élettel-, és fizikai erővel rendelkező asszony volt. Csinos, stramm nő, végtelen vígkedélye sok mindenen átsegítette. Időskorára rengeteget fogyott, csupán ötven kiló volt, a végén csak támogatással tudott járni. A szervezete a bevitt kalóriákat sem volt képes feldolgozni. A szemünk láttára fogyott el.

Az Alzheimer-kór épp azt veszi el az áldozatától, ami a napi létezés és öröm mellett életben tartja. Ez pedig az emlékezés, a tiszta gondolkodás, a felismerés, a tájékozódás. Ezt a kórság örökre elrabolja. 

Ez így igaz. Az Alzheimer-kór a legdrasztikusabb demencia, a teljes szellemi hanyatlás a betegség legvégére. Ha valaki olyan peches, hogy korán a fogságába esik, mondjuk 60 éves kora előtt, egy-két éven belül sajnos felgyorsul a teljes leépülése. Egyetlen életkorban sem szerencsés ezzel szembesülni, de a 70 éves kor körül kialakuló súlyos demencia, illetve Alzheimer- kór azt megelőzően még több szép évet adhat. Elkeserítő, hogy nagy, átütő erejű gyógyszer még nem létezik a betegség gyógyításra. Befolyásolni sem igazán lehet a betegséget és nem tudni pontosan miért alakul ki, s mi lehet a prevenciója. Valószínűleg degeneratív folyamatról van szó. 

Melyek lehetnek az intőjelek? Professzor úr mit tapasztal édesanyja esetében?

Az intőjelekre fontos figyelni a hozzátartozóknak. Ilyen lehet, ha a beteg kezdetben a közeli eseményekre, történésekre nem emlékszik, ha nehezen találja a megfelelő szavakat, kifejezést arra, amit meg akar nevezni, neveket elfeled. Esetleg elcsatangol és nem tudja megmondani, hol volt és talán arra sem emlékszik, hogy útra kelt. Elfelejti a korábban megbeszélteket, figyelmetlen, feledékeny, így úgy tűnik, mintha megbízhatatlan lenne. Erről szó sincs! Az emlékezete önhibáján kívül hagyja cserben. 
Az időskori keringészavar hátterében ott húzódik, hogy az életkor előrehaladtával, az agyszövet is egyre kisebb lesz. Nem vitás, a tartós, rendszeres, évekre, évtizedekre visszanyúló tartós alkoholfogyasztás is elősegíheti az agyműködés gyorsabb és drasztikusabb leépülését. Ez azokra vonatkozik, akik esetében ez gyakorta a kórelőzményben, az életvitelben is igazolható. 

Létezik bármilyen gyógymód, esetleg keringésjavító gyógyszer, okos praktikák? 

Sajnos érdemben és bizakodásra okot adóan még mindig nincs gyógymódja, speciális gyógyszere az Alzheimer-kórnak. Értágítókkal lehet próbálkozni, amit a neurológus kollégák nálam sokkal jobban ismernek, de jelentős eredményt ez sem hoz. Inkább az agytorna, a keresztrejtvény, a sok-sok beszélgetés, a közös társasjáték, a zenélés, bármilyen hobbi művelése ajánlott. Továbbá az olvasás, a heti 3-4 alkalommal megtett séta kísérettel és amíg lehet, kisebb közös utazások sokat segíthetnek. Ezek hozhatnak átmeneti stagnálást. Ha nem romlik rohamosan a beteg állapota, már az is ajándék. A televízióban a monoton műsorok, a sorozatok, szappanoperák sem igazán segítik az agy karbantartását. Ettől persze nem kell eltiltani a beteget, ha örömét leli benne és felkelti az érdeklődését.

Gyakran halljuk az “ötperces memória” kifejezést az Alzheimer-kórban szenvedők életében, aminek megélése fájdalmas a hozzátartozók számára. 

Igen, előbb-utóbb érkezik az ötperces memória, amikor ennyi időre képes a jelenben létezni, emlékezni a szerettünk, s aztán minden “megfordul” az agyban és idegennek, ismeretlennek érez mindent és mindenkit, ami gyakorta szorongást, vagy agresszivitást is kiválthat. Később ez állandó állapottá válik. Nincs emlékkép többé, mint ahogyan édesanyám sem ismert meg az utolsó hónapokban. 
Fogadjuk el, hogy nekünk kell segíteni nekik, s ha eljön az idő és nem tudjuk a 24 órás szolgálatot vállalni, muszáj szakszerű segítséget kérni, minél előbb, hiszen a családtagokra is hatalmas terhet ró az áldozatvállalás. Lehetőség szerint, speciális, de nem érzelmileg és pszichésen riasztó környezetet, otthont válasszunk a betegnek.
Ma azt gondolom, a szívbetegségeket sokkal könnyebb kezelni, mint az agyi leépülésnek ezt a fájdalmasan nehéz folyamatát. 

Köszönöm professzor úr az emlékek felidézését, amellyel sok-sok családnak nyújthat segítséget a saját életének fájdalmas, mégis szakszerű megosztásával. Talán segítene, ha most idézné a gyermekkora kedves élményeit. 
Milyen volt az ötvenes évek második felében a gyermekkor megélése, az akkori élmények testvér nélkül? 

Ötéves voltam 1957-ben, amikor átkerültünk Kiskunfélegyházára, ahol a kórházkert gyönyörű volt, a régi típusú medencével, hetente leengedték és cserélték a vizet benne. Olyankor mindig kimeszelték, fertőtlenítették. Létezett ott teniszpálya is, 18 évesen versenyszerűen teniszeztem, amit később abbahagytam. A kórházkertben több orvos gyermek is együtt töltötte az időt, jó csapatot alkottunk. 
Érdekes emlék, hogy a kerítésen átugrottunk a szomszédos strandra estefelé, amikor már zárva volt. Éjszaka töltötték fel a bugyogó termálvizet, mi pedig csendben maradtunk és élveztük a nyugalmat. Focipálya is volt ott, nyaranta később is visszajártam. Focicsapatban játszottunk 14-15 éves koromban, imádtam, akkor voltam a legjobb kondiban. Az egyetemi évek alatt sem hanyagoltam a sportolást, de akkor már a tanulásra összpontosítottam minden figyelmemet. Amikor 30 éves lettem s később is, elsődleges szempont volt, nehogy megsérüljek a hivatásom gyakorlása miatt. Egyszóval, végtelen kellemes gyermekkorom volt, csodás visszaemlékezni. 

Történtek csínytevések is, úgy tudom, de ezek sosem akadályozták a tanulásban.

Nem voltam mintagyermek, valóban számos csínytevést elkövettünk a diáktársaimmal, mindez mégsem ment a tanulás rovására. Biológiából például az első, igazán komoly sikereket a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnáziumban értem el, ahol számos biológia versenyt nyertem meg. Az orvosi kutatással kapcsolatos fellobbanó érdeklődésem épp egy ilyen versenyen kiérdemelt jutalom könyvutalványnak köszönhető. Csakhogy ezt akkoriban Kecskeméten, egy bizonyos könyvesboltban lehetett levásárolni, azt is csak a meghatározott polcról. A számos Marx, Engels mű mellett teljesen véletlenül bukkantam N. Gáspár Zsuzsanna: Biokémia című könyvére. 
Ez az alapvető tudományág egyszerűen fogalmazva azt mutatja be, hogy az emberi szervezet, az emberi sejtek hogyan hasznosítják a tápanyagokat, miként újítják meg magukat. Különösen érdekelt ez a téma.

Ez tehát a gimnáziumi tanulmányok során hatalmas változást hozott s a jövőt tekintve professzor úr életében?

Harmadéves középiskolásként úgy gondoltam, ezt a könyvet kérem. S ha már kiválasztottam, nézegettem, olvasgattam is, míg végül megszerettem a biokémiát. A további tanulási irány eleve elrendelt volt, s végül az orvosi diplomámat a Szegedi Egyetemen szereztem meg 1977-ben, majd a belgyógyász szakvizsgát 1985-ben, a kardiológus szakvizsgát pedig 1990-ben tettem le. Orvosi pályámat a Szent – Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáján kezdtem meg 1980-ban, ahol később klinikai gyakornok lettem. 
Három évig az Amerikai Egyesült Államok egyik népes városában - Cincinnati, Ohio állam - dolgoztam, ahol kardiológiai alapkutatásokat végeztem 1989-ig. 

Professzor úr onnan viszont már nem Szegedre tért vissza, ha jól tudom?

Hazatérve a Debreceni Orvostudományi Egyetemen folytattam a munkáimat, ahol egyetemi docensnek, majd egyetemi tanárnak neveztek ki, illetve 1994-től intézetvezető voltam a Szív- és Tüdőklinikán, majd 1999-től a Debreceni Kardiológiai Klinika intézetvezető tanára lettem. A szakmai kihívások mellett, melyek hatalmas felelősséggel és nagyon sok munkával jártak (szerettem, így nem fárasztott), 1997- 1999 között általános orvoskari dékán helyettes, illetve 1999-2000 között klinikai rektorhelyettes voltam a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Ezután sem szűnt meg a vezetői teendőknek, kihívásoknak a sora, hiszen 2000-2001-ig a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke, 2001 és 2007 között pedig a klinikai elnökhelyettese voltam. 
Amikor 1994-ben Debrecenbe pályáztam a Szív – és Tüdőgyógyászati Klinika élére, négy kolléga is jelentkezett az állásra. Az akkori egyetemi vezetésnek az volt a célja, hogy javuljon a klinika kutatási eredményessége. Így a döntésnél figyelembe vették azt a tudományos munkát, melyet Szegeden, illetve az Egyesült Államokban töltött három év alatt végeztem. 
Előnyt jelentett a döntésnél, hogy klinikusként sok tudományos publikációval rendelkeztem, valamint az is, épp olyan személyt kerestek a Szív- és Tüdőgyógyászati Klinika élére, aki invazív kardiológus jártassággal rendelkezik. Három évtizeddel ezelőtt kevés orvos volt jártas a szívkatéterezésben, én ezen kevesek közé tartoztam. 

Akkor nem volt elég korszerű és kihasznált a szívsebészeti épületszárny, s professzor úr kivételes kardiológiai szaktudására hatalmas szükség volt a debreceni klinikán. Mi történt ezt követően, milyen alapvető terveket kellett megvalósítani? 

Valóban nem volt megfelelő a szívsebészeti szárny kihasználtsága. A 90-es években nem volt elegendő a katéteres labor kapacitása ahhoz, hogy növekedhessen a szívműtétre váró betegek száma. Azzal viszont, hogy új katéteres laborok nyíltak, gyorsan megszűnt ez a probléma. Éves szinten ma közel ezer szívsebészeti műtétet végzünk a klinikán. Ez a szám több is lehetne, csakhogy az OEP támogatást nem az egyes szakmák, hanem a Klinikai Központ kapja és az intézmény a szívsebészetre ennyit tud fordítani.
A 2000-es évek óta megfelelő indikáció esetében bizonyos szívműtéteket ki tudjuk váltani azzal, hogy a szívkatéterezés során megtágítjuk az koszorúér szűkületet és érrugókat helyezünk el. A kardiológiával kapcsolatban az volt a filozófiám, hogy a jó szakembereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy legyen saját osztályuk (néhány betegágy) és szakrendelési idejük. Így közvetlen a kapcsolat az orvos és a beteg között, hiszen ő veszi fel a pácienseit a saját fekvőbeteg osztályra. A hatékonyság titka, hogy a munkánkat szívvel- lélekkel kell végezni, ami napi kétszáz beteg ellátása során különösen fontos. Kiemelkedő szempont még, hogy akut infarktusos betegek esetében négy-hat órán belül meg kell katéterezni a beteget azért, hogy ne haljon el a szívizma és esélye legyen az optimális gyógyulásra. Ezért ezek a betegek azonnal a katéteres laborba kerülnek. 

Mi történhet, ha több idő telik el a beavatkozásig? 

Sajnos 6-12 óra elteltével már nagyobb eséllyel alakulnak ki kisebb-nagyobb szívizom elhalások, így ezt követően hiába állítjuk helyre a keringést, szívelégtelenség alakulhat ki (ami hosszútávon halállal is végződhet). A kilencvenes években az akut szívizom infarktusban szenvedő pácienseknek a 30 százaléka egy éven belül elhunyt. Ez a szám mára több, mint a felére csökkent, köszönhetően az azonnali ellátásnak. Debrecenben jelenleg mintegy ezer akut szívinfarktusos esetet kezelünk évente, ez napi szinten 3-4 beteget is jelenthet, szerencsésebb esetben, kevesebbet. S mivel ezeknek a pácienseknek legalább a fele éjszaka kerül a klinikára mentőautóval, ezért a folyamatos katéteres ügyelet fenntartása fontos követelmény. 

Fegyelmezettek-e a magyar emberek, ha egészségügyi problémával szembesülnek? Nehezen képzelhető el, hogy az intőjelek ellenére hat órán belül a kardiológiai ügyeletre mennének. Főként, ha azt is alapul vesszük, hogy sokan a kötelező vérnyomás csökkentő tablettájukat sem szedik rendszeresen. Másrészt, elég nagy a kiábrándultság a jelenlegi egészségügyi ellátó rendszerből, a több hónapos várólistákról nem is szólva egy-egy szakrendelésen. Tisztelet a kivételeknek, persze.

A magyarok mentalitásával még mindig nagy baj van. Részben nem szeretnek orvoshoz járni, mert gyakorta nem jók az általános tapasztalataik, másrészt olykor felelőtlenek. Szívesebben kezelik magukat otthon egy-egy tablettával, minthogy szakorvoshoz forduljanak.
A mellkasi fájdalomtól, ami riasztó a beteg és a hozzátartozók számára, a mentőket vagy a háziorvost itthon átlagosan 3-4 óra múlva értesítik. Külföldön ez csak egy-két óra, ami talán nagyobb felelőséget, felkészültséget jelenthet. Fontos lenne, hogy már gyermekkortól, akár az iskolában megtanítsák a gyermekeket arra, mi a teendő, ha valaki rosszul van a környezetükben. S melyek az újraélesztés alapvető lépései.

Mire kell figyelmet fordítani, ha a szívtájéki panaszról beszélünk? 

A markoló, erős mellkasi fájdalom, bal kar zsibbadása, a hátba sugárzó éles fájdalom esetén azonnal mentőt kell hívni. Korábban a Magyar Kardiológusok Társasága a Szívünk Napja alkalmából fizetett hirdetésekben tájékoztatta a lakosságot, hogy az akut infarktus gyógyítható, ha időben ellátásra kerül a beteg. 
A katéteres terápia ideális esetben mintegy 30 percig tart, ami életmentő lehet. Első lépésben megkeressük az elzáródás pontos helyét, kiszívjuk a vérrögöt, majd kitágítjuk, megtámasztjuk az érszűkületet, ezt követően megszűnik a fájdalom. A beteg 1-2 napon belül teljesen felépül. Jelenleg az akut infarktusban szenvedők közel 80 százalékán tudunk segíteni ezzel a korszerű módszerrel. Sajnos még mindig sokan a beszállítás, illetve az ellátás előtt meghalnak.

Debrecenben és a megyében élők, illetve a vonzáskörzetből érkező betegek kivételes helyzetben vannak, ha a Debreceni Egyetem Kardiológia-, és Szívsebészeti Klinikáján részesülnek ellátásban. 
Ennek a jelenlegi sikeres helyzetnek az előzménye professzor úr nevéhez és kimagasló szakmai tevékenységéhez jelentős mértékben kapcsolódik. 

A Szív- és Tüdőgyógyászati Klinika 1986-tól hazánkban egyedülállóan összevont kardiológiai és pulmonológiai profilú regionális centrumként működött egészen 2000-ig, amikor különvált a két terület.
Az elmúlt években meglehetősen sokat költöttünk az épület modernizálására, de a valódi áttörést az hozta, amikor elfogadták az Auguszta - programot, amely 2003-ban a Nemzeti Fejlesztési Terv I. kiemelt egészségügyi projektjévé vált.
Az építkezés, a korábbi, régi épület felújítása és az új kialakítása 2005 novemberében indult el és 2008 végén fejeződött be. 
Hazai viszonylatban fantasztikus volt ez a fejlesztés. A 13 ezer négyzetméter összterületű épületben kapott helyet egy óriási központi műtőblokk (általános-, ideg-, ér, onkológiai-, mellkassebészeti, egynapos sebészeti és szeptikus műtők) valamit a központi aneszteziológiai és az egységekhez tartozó klinikai osztályok. Mindez 26 intenzív és több mint száz klinikai ággyal. Megújult az ideggyógyászat, a kardiológia, és a szívsebészet is. Ezzel szinte a teljes műtéti profil az Augusztába került, ami a különböző szakterületek működését sokkal hatékonyabbá tette. 
Nagyon sok munkánk volt akkoriban is, felelősségteljes és sokrétű, de minden pillanatát élveztem, mert a gyógyítás, a betegek elégedettsége, gyógyulása mindennél fontosabb a mai napig is számomra, s persze az oktató munka is. 

S a napi kivételesen magas szintű gyógyító hivatása mellett, professzor úr nevéhez fűződik az 1995-ben elindított Debreceni Kardiológiai Napok rendezvénysorozat, mely a regionális szintet túlnőtte és hamar országos orvoskongresszus lett.  

A kongresszust Czuriga István neves kardiológus professzor kollégámmal rendeztük meg évről évre. Ő néhány éve sajnos elhunyt. 
A kongresszust a Debreceni Egyetem Kardiológiai Klinikája és a Debreceni Járóbeteg Kardiológiai Intézet közös szervezésében indítottuk el. Az eredeti szándékunk a folyamatos, magas szintű kardiológiai továbbképzés volt, a legújabb szakmai ismeretek naprakész átadásával az Észak-kelet magyarországi régió orvosainak. Ezt a keretet hamar kinőtte a kongresszus és tíz éve bizonyosan az egyik legrangosabb hazai posztgraduális kardiológiai fórummá vált. A résztvevők közt kardiológusok, belgyógyászok, háziorvosok, rezidensek és Ph.D. hallgatók vannak jelen, akik a szakma legkiválóbb képviselőitől hallanak összefoglaló előadásokat a kardiológia legfontosabb aktualitásairól. Írott formában is megkapják a kongresszus teljes anyagát. Részvételükkel magas hazai továbbképzési kredit pontot teljesítenek. 

Mi a legfőbb célja a rangos és népszerű Debreceni Kardiológiai Napok rendezvényeknek? 

A továbbképző konferencia elsősorban gyakorlati - klinikai jellegű. Rendszeresen szerveztünk angol nyelvű kísérletes-elméleti szekciót is. Neves külföldi előadók részvételével, amelyen a kardiológiai alapkutatás legérdekesebb kérdéseit vitatjuk meg. Mindig nagy érdeklődésre számíthatunk, ha a nők szív-, és érrendszeri betegségének sajátosságait és a szívinfarktus különböző formáival kapcsolatos legfontosabb, legaktuálisabb kérdéseit tűzzük napirendre. 
Ezek a témák azért is állnak a figyelem középpontjában, mert hazánkban az európai átlaghoz képest, messze meghaladóan gyakoriak a koszorúér betegségek, melyek vezető halál okként szerepelnek mind a férfiak, mind a nők körében, így első számú népegészségügyi jelentőségük van.
Külön szekció szokott foglalkozni a kardiológiai gyógyszeres és eszközös kezelési formáival, lehetőségeivel. Olyan fontos témákkal, mint a lipidcsökkentő kezelés, az antihipertenzív kezelés, az anti-iszkémiás gyógyszeres kezelés, az antibiotikumos terápia, a ritmuszavarok ellátása és a beültethető eszközös terápia szakmai kérdéseivel. 
A konferencia részeként szoktuk megrendezni a népszerű, gyakorlati jellegű kardiológiai szemináriumot, amelynek keretében tapasztalt klinikus orvosok interaktív módon ismertetnek érdekes és tanulságos beteg-eseteket a hallgatóság számára. 

Professzor úrnak mindenkor szívügye volt a gyógyítás mellett az oktató-kutató tevékenység, amit a Kardiológia Klinika igazgatójaként magas szinten megalapozott. 

A Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán a vezetői munkám során alakítottuk ki ezt a rendszert, ami a gyógyítás, kutatás és oktatás hármas egysége. A klinikai és alapkutatást nagyban erősítette, hogy 2000-ben létre tudtuk hozni a klinika keretein belül Klinikai Fiziológiai Tanszéket Prof. Dr. Papp Zoltán vezetésével. A tanszék jelentősen segíti az orvoskollégák tudományos és szakmai előmenetelét. A fokozatos fejlesztések kiváló alapul szolgálnak a színvonalas tudományos-, és oktatómunka végzéséhez, a megkezdett tevékenységek folytatásához. Klinikaigazgatói tevékenységem során – 1994 - 2017 között-, évente átlagosan két Ph.D - hallgató végzett a klinikán. A jelenlegi klinikaigazgató, Csanádi Zoltán professzor továbbra is lehetővé teszi és támogatja a betegellátás, a kutatás és oktatás szoros együttműködését. Azaz továbbra is működik ez a modell. 
Kiváló az együttműködés a Kardiológiai Klinika és a Szívsebészeti Klinika között. Korábban a Szívsebészet igazgató professzora Péterffy Árpád volt nyugdíjazásáig. Ő volt, aki meghonosította a modern műtéti technikákat. Most a Debreceni Egyetem Kardiológiai- és Szívsebészeti Klinika nevet viseli a klinikánk, ahol évente 800-900 nyitottműtétet végeznek. A betegek zöme tőlünk, a Kardiológiai Klinikáról kerül a Szívsebészetre.

A fentieken gondolkodva, az jutott eszembe, hogy miért olyan gyakori napjainkban is a hirtelen szívhalál hazánkban, ha a prevencióra nagyobb figyelmet fordítanak? 

A megfelelő prevencióval csökkent a betegek száma. A hirtelen szívhalál esetében a középkorú férfiak tartoznak a tipikus betegkörbe, de sokan nem is tudják, hogy szívbetegek. Ha emelkedett a vércukor, esetleg a 2-es típusú diabétesz is fennáll, sajnos azokat az idegrostokat teszi tönkre, ami a szívtájéki fájdalmat jelezné, miközben a betegség már jelen van a szervezetben. Az emberek nem fordítanak figyelmet a rizikófaktorokra sem: a dohányzásra, a túlzott alkoholfogyasztásra, a stresszre, a túlsúlyra, a helytelen életmódra, táplálkozásra. Szinte mindenki azt gondolja, ő bizonyosan megúszhatja a betegséget, a tragédiát. 
Azok esetében, akik nem mennek szűrővizsgálatokra, vagy az intőjelek esetében szakorvoshoz, a prevencióban sem tudnak részt venni. 
Igaz, a férfiak jelentős része akkor sem fordul orvoshoz, ha már tünetei vannak. A férfiaknál az esetek nagy százalékában egy erős, megsemmisítő mellkasi fájdalom jelentkezik, ami a bal karba, nyakba, hátba sugárzik ki. Esetükben a szívroham kockázata már fiatalabb korukban, 35-50 év között, megnő. Így a legelső tünet maga a hirtelen szívhalál. 

A nők esetében is ezzel magyarázható, ha egészségesnek hitt középkorú, vagy idősebb nő összeesik az utcán, vagy a bevásárlóközpontban. Sokszor nem tudnak segíteni rajtuk és meghalnak.

A szív- és érrendszeri betegségek ma is a legtöbb halálesetet okozzák Magyarországon, és ezek közül szinte minden negyedik hirtelen ritmuszavar, szívmegállás miatt történik. Az esetek nagy része elkerülhető lenne, ha időben történne a beavatkozás, az újraélesztés vagy a defibrillator használata, illetve akkor, ha a megelőzésre, az intőjelekre komolyabb figyelmet fordítanának az emberek. 
A statisztikák szerint, minden elért korszerű kardiológia eljárás és eredmény ellenére, épp a kezeletlen betegségek felelősek a halálozások jelentős részéért. A magyarországi halálesetek közel 50 százalékát a szív-és érrendszeri problémák okozzák. Ez az arány Európában az egyik legmagasabb, vagyis nem állunk túl jól minden igyekezetünk ellenére sem.
Évente Magyarországon több mint 60 ezer ember hal meg szív-és érrendszeri betegségben, pedig ezek egy része megelőzhető lenne a tudatosabb életmóddal, egészségügyi szűrővizsgálatokkal, a fegyelmezett szembenézéssel panaszok esetén. Sajnos, épp a fentiek okán, a szív-és érrendszeri megbetegedések miatti halálozások egy részét a hirtelen ritmuszavar/szívmegállás okozza.

Mire figyeljenek a nők, hogy védjék az egészségüket, a szív-, és érrendszerüket a tragédiától? 

A hirtelen szívhalál a nőket épp ugyan úgy érinti, mint a férfiakat, csupán a veszélyeztetett korban és a tünetekben van eltérés. A hölgyeket elsősorban 50-60. életévüktől fenyegeti a hirtelen szívhalál, a menopauzát követően. A kockázat mértékében azonban nincs jelentős eltérés. A koszorúsér betegség is hasonló arányban jelent veszélyt a nőkre és a férfiakra. A halálozási statisztika között sincs már komoly eltérés. 
A nők sokszor nagyfokú fáradtságot tapasztalnak, általános mellkasi, hátba sugárzó fájdalmat éreznek, ami verejtékezéssel jár. Hazánkban a nők több, mint 50 százaléka hal meg szív és érrendszeri problémák miatt. A gyakori 2-es típusú cukorbetegség miatt sokszor még a mellkasi fájdalom sem utal arra, hogy hatalmas a baj. 
A dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a túlsúly mind a nőknél és a férfiaknál fokozza a szívroham kockázatát. Különösen, ha ezek kezeletlenek maradnak, ha a páciens nem is fordul a jelentkező tünetekkel a háziorvoshoz, illetve onnan tovább a szakrendelésekre. Gyógyszeres kezeléssel, helyes életmóddal javulhat a helyzet.

A koleszterin csökkentő tabletta szedésről megoszlanak a vélemények. Professzor úr miként vélekedik erről?

A koleszterin a vérben keringő vegyület, a szervezet számos működésében szerepet játszik. Kis koncentrációban gyógyszer, nagy dózisban méreg. A modern ember koleszterinszintje az elmúlt évszázadokban a duplájára emelkedett, nagyrészt a rossz táplálkozási szokások miatt. A laboratóriumi leletekben a HDL, azaz a „jó koleszterin” és az LDL, a „rossz koleszterin” megkülönböztetése fontos.
A szív-és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében előnyös, ha az emberek megfelelő szinten tartják a koleszterinszinteket (diétával és testmozgással). Magyarországon sajnos évente 20-30 ezer ember hal meg koszorúér betegség következtében.
Az Európai Kardiológiai Társaság is gyakran kiad ajánlásokat a koleszterin csökkentő kezelésekkel kapcsolatban. A kezelésnek tagadhatatlanul vannak mellékhatásai. Az leggyakrabban használt gyógyszernek (statinok) gyakori mellékhatása a fáradékonyság, izomláz, izomgyengeség és a máj enzim (GOT, GPT) emelkedés. Ezzel együtt is egyértelműen javítja a túlélést a koszorúér betegségek során. A betegek fele egy év után nem szedi ezt a gyógyszert, elősorban mellékhatás problémák miatt. Azt szoktam mondani, ha kis dózist (5-10 mg statint) szed valaki rendszeresen, az már sokat segít, jelentősen csökken a koleszterinszint. Tehát a kis dózis rendszeres bevétele sokkal jobb, mintha nem szedik a páciensek a gyógyszert indokolt esetben.
Egyéb gyógyszerek is rendelkezésre állnak és széles körben használatosak a koleszterinszint csökkentésére. Minden esetben szakorvossal kell konzultálni, s kiválasztani a legmegfelelőbb tablettát, kombinációt.   
A koleszterin normál érték felső határa 5,2 mmol/l körül van, de a magyar emberek populációs átlaga ennél magasabb, mintegy 6,0 mmol/l. 

Professzor úr a kezdeti évektől nagy hangsúlyt helyez az orvostanhallgatók oktatására, az eszközök, a gyógyszerkészítmények gyakorlatban történő bemutatására. 

Amikor 1994-ben megbíztak a klinika vezetésével, sok minden hiányzott a gyakorlati oktatáshoz is. Később fokozatosan a helyére került minden, a kardiológia például már önálló szakvizsga az egyetemen. Húsz éve mi oktatjuk, s főként a gyakorlati képzésre helyezzük a hangsúlyt. Az elméleti oktatást nem lehet kötelezővé tenni, régen viszont az volt. A hallgatók két hétre jönnek ide a Kardiológiai Klinikára. Elvállaltam olyan fakultációt, amikor a 14 nap alatt, hat alkalommal találkozom velük. Reggel 9 órakor feljönnek a könyvtárba, amikor a gyógyszeres és műszeres kezelést szemléltetem. Úgy persze, hogy ők is körbeadják az eszközöket, a gyógyszereket, vagyis mindent, ami akkor a szemléltetés része. 

A szüleiről jó szívvel beszélt professzor úr. Mit tudhatunk a családjáról?

Háromgenerációs orvos család vagyunk, hiszen édesapám is ennek a hivatásnak szentelte az életét, én is és a fiam, dr. Édes István Ferenc egyetemi docens, kardiológus szakorvos is, a Semmelwis Egyetem Általános Orvostudományi kar Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Központjában. Merkely Béla professzor mellett dolgozik, a katéteres laborban. Ő is habitált orvos már.
Mind a hárman, mindig orvosok akartunk lenni. Testvérem nincs, a fiam édesanyjával, Andreával már korábban elváltunk, amit talán el lehetett volna kerülni, de másként alakult. Ő a fiam és a családja közelében él Budapesten, így segíteni tud a három unokánk mellett. 
A magánéletemben az élettársammal osztozom, aki Szegeden él, felváltva utazunk egymáshoz. Ha egyedül vagyok az időmet a hivatásomnak szentelem. 70 év felett meg kell becsülni minden kellemes napot.
Úgy tudom, hogy az egyetemi évek alatt kitűnő eredménnyel végzett mindenkor, s mellette a szórakozásra, a sportra is jutott idő. Sokan tudják, hogy a metal zene nagy rajongója, s kedvenc zenekaraiért külföldi koncertjeikre is elutazik. Az egésznapos gyógyító-, oktató munka mellett, mi jelent kikapcsolódást professzor úr számára? 

Valóban töretlenül rajongok a metál, a gothic zenéért. Az egyik nagy kedvencem a finn Nightwish, amely Tarja Turunen operaénekes kapcsán lett ismert. Ha csak tehetem, a Metalica, Ramstein koncerteket sem hagyom ki, akkor sem, ha más országokba kell ezért utazni. Más előadók dalait is szívesen hallgatom, köztük Gary Moore zseniális zenéjét. 
A komolyabb műfajokat is szívesen hallgatom, ha kedvemre való és időm engedi, ami a színházi szokásaimra és az olvasásra is épp így érvényes. Ha tehetem, az utazás is kikapcsolódást, feltöltődést jelent számomra. A computer stratégiai játékokat is szeretem, ahol nekem kell a stratégiát felépíteni, hogy megvédjem magam. Agyjáték, ezt szeretem. Általában a computer ellen, egyedül játszom, csak lazán. Ha megunom, neki állok a cikkírásnak, de a publikációk olvasása is kellemes időtöltés. 
Nem szaladok a pénz után, de nem panaszkodom. Nem lenne illő és hiteles. Egyetemi tanárként, kardiológusként dolgozom több évtizede. A becsületes munkának eredménye van. 

Professzor úr, köszönöm a beszélgetést!

Balogh Mária 

Fotók: Hajdu Csaba Alex
Magánarchívum: Prof. Dr. Édes István