Tollrajz: Prof. Dr. Győry Kálmán matematikus - akadémikus | Dexikon

Léteznek olyan emberek az életünkben, akikről olvastunk, hallottunk már s amikor elérkezik a találkozás napja, az a kellemes érzésünk, mintha régen ismernénk egymást. Ilyen élményben volt részem, amikor Prof. Dr. Győry Kálmán Széchenyi- díjas magyar matematikussal beszélgettem a közelmúltban. Matematika - ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként végzett 1964-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Az ózdi születésű professzor, nemrégiben ünnepelte 84. születésnapját szerettei körében. 

Hat testvérével, pedagógus édesapjával, szerető édesanyjával nevelkedett szigorú elvárások mellett. Az elemiben édesapja volt a tanára, s a családban a legidősebb fiúként édesanyja is mindenkor számíthatott a gyermekére.
 Ifjú korát Ózdon töltötte, a József Attila Gimnáziumban érettségizett. A matematika iránti érdeklődése, kiválósága fiatal diákként megmutatkozott. Az országosan is kiemelkedő matematikai képességei is korán kiderültek.
 

-Professzor úr nehéz történelmi időkben cseperedett, s élt a szeretteivel. Az első két tanévben az édesapja lehetett a tanára. Ráadásul a lakásuk egy folyosón volt az iskola tantermével. Ez akkoriban előnyt jelentett vagy hátrányt?
-Többen azt gondolták, kiváltságos helyzetben vagyok és bizonyosan kivételezik a „tanár úr” velem. A tanterem és a lakásunk valóban egyszinten volt, de ez semmi előnyt nem jelentett. Az osztályban édesapám velem volt a legszigorúbb, példát kellett mutatnom a többieknek. Végig éreztem a fokozott elvárást a részéről. A felelősségtudat korán kialakult bennem. Életre szóló örökség, hálás vagyok érte. Mindezt a háborús évek után éltük meg, amikor korán reggel, vagy hajnalban kellett sorba állni a kevéske élelemért, közben vigyázni egymásra, a kisebb testvérekre. Nehéz idők voltak, amiben még inkább összetartottunk.

-Mi volt az, ami a korai, komoly feladatok és szükségszerű elvárások mellett igazán érdekelte gyermekként?
-Ózd nem túl szerencsésen épült város, egy völgyben fekszik, közepén a gyárral, mint igazi munkásváros, s a kémények ontották a füstöt. A barátaimmal leleményesek voltunk, és a környék gyönyörű vidékeire jártunk kirándulni. Bejártuk a környező hegyeket, völgyeket, barlangokat, átmentünk Szilvásváradra. Sokat fociztunk, szerettem a sportot. Kilencéves lehettem, amikor karácsonyra sakkkészletet kaptam. Partnereket találtam a játékhoz és hamar iskolai, városi versenyt nyertem. A sakk mellett a matematika is érdekelt igen hamar, de arra is rá kellett jönnöm, mindkettő teljes figyelmet kíván. Így a matematika maradt az „örök szerelem” és kihívás. Emlékszem, hogy minden megtakarított pénzemből könyvet vettem. Az Olcsó könyvtár sorozat új kiadványai akkor három forintba kerültek. Szenvedélyesen olvastam.

-Említette professzor úr, hogy kitűnő tanuló volt az általános iskolában. Akkoriban ez kézenfekvővé tette a gimnázium választását a továbbtanulás során, noha a technikum népszerűbb volt, mert szakmát, pénzkeresési lehetőséget és érettségit is adott. 
-A gimnáziumi érettséginek akkor volt valódi értelme, ha a diák egyetemen, vagy főiskolán akart tovább tanulni. Esetünkben, a nyolc fős családban ezt komolyan meg kellett vitatni. Végül, a szüleim belátták, hogy a matematikából elért sikerek, a tudásvágyam, a kitűnő bizonyítványom  alapján megérdemlem, hogy a gimnáziumban tanuljak tovább. Így vállalták, hogy a legidősebb fiú, vagyis én, legalább négy évig még nem gyarapítom a családi kasszát. Az ózdi gimnáziumi matematika tanárom, Farkas Gézáné tanárnő, aki hamar felismerve a matematikai tehetségemet javasolta, hogy induljak el a Középiskolai Matematikai Lapok országos pontversenyén. Azonban a szeptember helyett csak novemberben tudtam volna bekapcsolódni a versenybe, ezért bár onnantól kezdve minden feladatot megoldottam, a megoldásokat nem küldtem be a szerkesztőségbe. A következő tanévekben már minden versenyfeladatot időben adtunk postára. Előfordult, hogy az utolsó pillanatig dolgoztam a megoldásokon, így magam vittem az Ózdról induló utolsó vonathoz az állomásra, a mozgópostához. Ennek a kitartó munkának rendre országos siker, egy második és két első helyezés lett az eredménye.

-Akkoriban, az ötvenes évek közepétől, már léteztek felkészítő tanárok, akikkel a matematikai versenyek feladatait meg lehetett beszélni? 
-Nem jutott eszemben, hogy bármelyik tanáromhoz forduljak. Tudtam, hogy ez az én feladatom, s mivel nagy kihívást jelentettek, nehezek voltak, ráadásul roppant mód érdekeltek, óriási örömet leltem a megoldások önálló megtalálásában. Később már szinte minden órán matematikai feladatokkal foglalkoztam a pad alatt. Hajtott a tudásvágy, az eredmények, a megoldások megtalálása. Tizenhat éves voltam, amikor a középiskolai szakkörben Hnisz tanár úr felkért, hogy tartsak előadást a „Számokról és alakzatokról” című könyv alapján. Ennek az lett az eredménye, hogy a számelmélet mellett a mai napig kitartok. Arra is jó visszaemlékezni, hogy nem csak a tanáraim voltak kiválóak, akiktől emberséget és hatalmas tudást kaptunk, az osztálytársaim is tudásra éhes, szorgalmas fiatalok voltak, akik közül ketten akadémikusok lettek.

-Térjünk vissza a hátországra. A családfenntartó, a kenyérkereső javarészt az édesapja volt a háborús években és azt követően is. A mama, aki hívő lélek volt, mindenben helyt állt a nyolc fős család ellátásában?
-Édesapám ötven éven át tanított Ózdon. Édesanyám is tanított egy évig, de hamar kiderült, a nyolc fős családot munka mellett nem tudja ellátni, így otthon végezte a napi feladatait. Gondosan, nagy szeretettel, türelemmel ellátott bennünket. 
Az ötveneshatvanas években sem volt könnyű az élet, így édesapám minden különmunkát, kiegészítőjövedelem lehetőséget elvállalt. Tanított a dolgozók iskolájában is, magántanítványai voltak, napestig dolgozott. Nyolcan éltünk egy jövedelemből. A kiskertünkben pedig szinte mindent magunk termeltünk meg a háztartásunkhoz. Édesapám tanulmányai során évfolyamának legjobbja volt. A későbbiekben is az új ismeretekre kiéhezett művelt, érdeklődő ember maradt, komoly szellemi igénnyel. Emlékszem, amikor mi már lefeküdtünk télen a fűtött szobában, ő még lexikont, szakkönyveket olvasott, tovább képezte magát a jéghideg konyhában. Velem szemben különösen magas elvárásai voltak. 

-Rosszul esett ez, miközben kiváló tanuló volt, szorgalmas és már 16 évesen jelentős, országos elismeréseket ért el matematikából a gimnáziumi évek alatt?
-Nem így gondolok vissza ezekre az esztendőkre. Magas elvárása még komolyabb teljesítményre ösztönzött. Jót akart, igaz-, kitartó és becsületes embert faragott belőlünk. Semmit nem kaptunk ingyen, megtanultunk megküzdeni mindenért. Ez végig kísért egész életemben. Példamutató, szerető szüleim voltak. Édesapám magasra tette a mércét. Amikor akadémikus lettem, mosolyogva megölelt, gratulált. Éreztem, hogy büszke rám.

-Koholt vádak is érték őt, politizálással akarták összemosni a személyét.
-Édesapám sosem politizált, ahogyan én sem, ráadásul a családunk vallásos volt, különösen az édesanyám. Így a korábbi rendszerben kedvezményes bánásmódban nem reménykedhettünk. Sőt! Meg kellett vívni a magunk küzdelmeit. 

-Amikor professzor úr megkapta „Ózd díszpolgára” kitüntető címet 1998-ban, szívet melengetően emlékezett édesapjára. 
-Igen, akkor is elmondtam, ma is azt vallom, hogy ezt a szeretettel övezett kitüntetést mi ketten kaptuk édesapámmal. Ahhoz ugyanis, hogy Ózdon valakinek eszébe jusson a Győry Kálmán név, ahhoz kellett az édesapám, a másik Győry Kálmán, aki évtizedekig ott dolgozott, tevékenykedett a közösségért. Akit annyian tiszteltek és szerettek. Édesapám mindig tudatosan vállalta a helyzetét, következetesen ment a maga becsületes útján, nem engedve az emberi tisztességből. Édesanyám a legcsodásabb segítőtársként állt mellette. 

-Az érettségi után a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) matematikafizika szakára felvételizett. Kiváló eredménnyel, országos versenyeken szerzett rangos díjakkal. Hiába ért el maximális pontszámot, mégis egy kudarc, méltatlan megpróbáltatás következett.
-Sikeres volt a felvételim, 1958 júniusában szóbeliztem Surányi János professzor bizottságánál, akinek nagyon tetszett a teljesítményem. A szóbeli vizsgámra bejött egy idősebb úr, akivel Surányi nagy tisztelettel beszélt. Megmutatta neki a felvételi dolgozatomat, Fejér Lipót professzor elismerően bólogatott, később tudtam meg a nevét. Úgy tűnt, hogy minden remekül alakul, nem volt hiábavaló a sok munka, a tanulás. Ezt követően, amikor megkaptam az elutasító levelet, vagyis nem vettek fel az ELTE -re, a hír derült égből villámcsapás volt. A hivatalos magyarázat: édesapámnak az „ellenforradalomban” tanúsított magatartása, koholt vádak voltak. S felrótták, hogy a családunk vallásos. 

-Mi történt ezt követően, a teljesen reménytelen helyzetben?
-Hosszú hónapokig egy gyümölcsöt, zöldséget szállító teherautón dolgoztam a Mezőkernél, majd jött az ősz, a barátaim egyetemre mentek, ott maradtam egyedül. A hidegben még nehezebb volt a munka, de arra gondoltam, legalább nem bányában kellett dolgoznom, ahogy azt az elutasító levélben ajánlották a továbbtanulás előtt. Ekkor Ózd emberséges tanácselnök asszonya, aki jól ismerte a családunkat, az egyetemre ugyan nem tudott bejuttatni, de abban segített, hogy az OTP ózdi kirendeltségén kapjak munkát. Szót értettem az ügyfelekkel és a matematikai ismereteimnek is hasznát vettem. 

-A bányász munkát ugyan elkerülte professzor úr, de még mindig kérdés volt, hogy hol tanulhat tovább.
-Többen azt tanácsolták, hogy újra felvételizzek, de ne Budapestre, mert ott még emlékezhetnek rám. Végül a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre jelentkeztem sikerrel. Itt nem folytak számelméleti kutatások, ami engem érdekelt. Nem adtam fel, nagyon hamar a Matematikus Tudományos Diákkör titkára lettem. Lelkesítettem, biztattam másokat is az önálló kutatómunkára. Büszke vagyok arra, hogy végül kitartó munkával meghonosítottam az egyetemen a számelméleti kutatásokat. Sok fáradtsággal járt, amit mára elértem.

-Kik voltak professzor úr emlékezetesen nagyszerű tanárai a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, amikor itt kezdett tanulni?
-Akkoriban Kertész Andor volt az Algebra és a Számelmélet Tanszék vezetője, aki mindenkor magas szintű, érdekes előadásokat tartott. Először tőle tanultam algebrát és nem neheztelt rám, amiért nem tudott „elcsábítani” a gyűrűelmélet irányába. Később külföldre ment vendégprofesszornak. Ezt követően Erdős Jenő tanította az algebrát, nagyszerű tanárom volt ő is. Közben Turán Pál világhírű matematikus professzort kerestem fel Budapesten. A tanszékén találkoztunk, bemutattak neki, ami nagy élmény volt. Vittem néhány korai eredményemet a kutatásaimból, valamint egy cikket arról, hogy a binomális együttható lehete teljes hatvány. Nagy megtiszteltetés volt, hogy ő ezt rövid időn belül megjelentette a Matematikai Lapokban. 

-Miként tekinthetünk olyan világhírű professzorra, mint Turán Pál volt?
-Ő az analitikus számelméletben volt világhírű matematikus. Tudása nem lexikonszerű ismerethalmaz volt, hanem a megismert eredményeket pontosan beépítette az ismeretrendszerébe, át is tudta adni a hallgatóságnak, használni is tudta azokat. Tiszteltem őt, s nem titkolta, ő is elismeri addigi tevékenységemet. Kiváló példa erre, amikor a kandidátusi disszertációm munkahelyi védésére Debrecenbe utazott. A védés után elmondta, hogy főbb kutatási eredményeimet nagydoktori szintűnek tartotta. Azt is mondta, azért nem említette ezt a bizottság előtt, mert nem akart további irigyeket szerezni nekem. 

-Úgy tűnik, hogy az irigyek mindenkor feltűnnek az életünkben.
-Ezt csak megerősíteni tudom. Másik remek példa erre, hogy 1973tól jelentős tudományos eredményeket nyertem. Amikor a nagydoktorit be akartam adni, meglátogattam a beteg Turán professzor urat. Azt mondta, várjak még egy kicsit, alkalmasabb időre. Tudtuk, jó dolgokat csinálok, kiválók az eredményeim, de itt Debrecenben nem engedték ezeket elismerni. Külföldről viszont jó visszajelzéseket kaptam. 
Világos lett, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetemen is vannak olyan emberek, akik alattomosan gáncsoskodtak. Nem adhattam be a nagydoktorit. Azt mondták, várjam meg, míg az idősebb kollégáim is beadják azt. Dühös voltam, de ekkor sem adtam fel, kutattam tovább. Kimondatlanul hátrányomnak jegyezték, hogy nem voltam párttag.
Következő évben meghívtak a párizsi egyetemre. Heti négy órás kurzust tartottam franciául az ottani doktoranduszoknak, saját eredményeimről. Ez kompenzálta a debreceni megaláztatást.    

-Hogyan engedték, hogy professzor úr Párizsba menjen épp akkor, abban az időben? Ráadásul korábban ebben is akadályozta a rendszer. 
-Előtte volt Debrecenben egy nemzetközi konferencia, akkor figyeltek fel az előadásomra, az eredményeimre. Az egyik résztvevő meghívott Párizsba 1979ben.  Ma is tartjuk a kapcsolatot. A párizsi meghívás után végül már itthon beszéltek rá, hogy adjam be a nagydoktorit, amit aztán 1984ben meg is védtem. Ekkor már más volt a politikai hangulat, büntetlenül az irigyek sem tehettek akármit.

-Megbántottságot érzek professzor úr szavaiban. Sok méltatlan esemény, miközben legjobb tudása szerint kutatott, tanított, másoknak segített. 
-Talán azért, mert most visszamegyünk az időben, emlékeket idézünk. Ráadásul, ekkor is volt valaki, aki 1985ben azt mondta: nem vagyok való egyetemi tanárnak. Fiatalabb is voltam, mint ő, irigy volt, újabb gáncsoskodás. S lám,1993ban akadémikusnak választottak, majd dékán lettem.
Az irigyeknek mindenkor magukban kell rendet tenni, ha képesek erre egyáltalán. 
A rendszerváltás sok jót hozott számomra. Lipták András 1990ben lett az egyetem rektora. Hasonló sorsa volt, a szüleit kuláknak tartották. Ő megnézte, hogy mennyi a fizetésem. Kiderült, kevesebb az átlagosnál. Ezután kaptam meg az átlagos professzori fizetést. Biztatása ellenére nem akartam dékán lenni, mert az oktatás és a tudományos kutatás jobban érdekelt. Akkor már a Debreceni Egyetem jogelődjén, a KLTE- n 30 éve tanítottam és kutattam a számelméletet. 

-Találtam egy remek mondást. „A számelmélet a matematika királynője”. Mit jelent a laikusok számára a fő kutatási területe a számelmélet, ezen belül a diofantikus egyenletek?
-Nagyon leegyszerűsítve, a számelmélet az egész számok oszthatóságával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A matematikusok pontosan értik ennek a jelentését, másokat lehet, untatna. A számelmélet áttörést hozott a mindennapi életünkben. Ma már számelméleti vizsgálatokat végeznek a csillagászatban, a kémiában, a fizikában, a hétköznapi életünkben. Gondoljunk csak a pinkódokra, az informatikára, az okoskészülékek használatára, a banki szférára. Többnyire később derül ki, hogy egyegy számelméleti eredményt hol lehet alkalmazni. 
A számelméleti kutatások, eredmények áttörést hoztak a KLTEn, illetve a Debreceni Egyetemen. A kutatásaimhoz, vizsgálataimhoz itthon és külföldön sokan csatlakoztak. Eredményeimet, módszereimet igen sokan alkalmazták. Jó érzés, amikor a fiatal kollégák, Amerikától Japáning megkeresnek, elküldik a kézirataikat. Ami értékes, mindenkor megdicsérem, hiszen jól tudom, nekem is milyen sokat jelentett a bátorítás, a pozitív ösztönzés. 
A számelmélet egyébként az ókorba nyúlik vissza. Diophantosz kétezer éve Alexandriában már vizsgált olyan szöveges feladatokat, melyek elsőfokú kétismeretlenes egyenletekre vezetnek. Továbbá ezek megoldásait a pozitív egészek körében kereste. Kétezer év alatt ebből nőtt ki a számelmélet általam is kutatott egyik legfontosabb ága, a diofantikus számelmélet.

-Professzor úr már kezdő tanárként is népszerű oktató volt az egyetemen. Azóta számos hallgatója lépett a nyomdokaiba. Mi a helyzet a jelenben? 
-Büszke vagyok a tanítványaimból és azok tanítványaiból alakult 1520 fős Debreceni Számelméleti Iskolára, melyet világszerte ismernek, elismernek. Közvetlen tanítványaim közül nyolc kolléga nyert egyetemi tanári kinevezést, egy közöttük már akadémikus.

-Bolyai János magyar matematikus és hadmérnök, Bolyai Farkas fia és egyben tanítványa volt. A magyar tudomány egyik legnagyobb alakja, matematikusa. Professzor úr egyik példaképe a mai napig.
-Bolyai János munkásságával megteremtette közel egy évszázaddal korábban Einstein általános relativitáselméletének a matematikai alapjait. Fő művét, az Appendixet később lefordították több európai nyelvre, és az utókor elismerte az általa felfedezett, a párhuzamossági axióma tagadásán alapuló geometria jelentőségét. A legnagyobb magyar matematikus, korszakalkotó zseni volt, de életében nem tudott róla a világ. Irigyek voltak rá, a fiatalabb Bolyai egy jó szót nem kapott életében a munkásságáért. Szomorú történet. Csak a XX. században kapott munkássága méltó elismerést. 

-Számos kiemelkedő szakmai tevékenysége mellett napjainkban is elismert szaktekintély és közéleti személy. A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjának is felkérték.
-Meglepett, amikor felkértek erre a megtisztelő feladatra 2021ben. Az elnök úr, Kossa György, a versenyszférából jött, önzetlenül és eredményesen segíti az egyetemet, ami igen elismerésre méltó. Bács Zoltán kancellár úr, az alapítvány titkára személyében ugyancsak nyitott, kreatív s az egyetem hallgatóiért, dolgozóiért sikeresen fáradozó kollégát tisztelhetek. Szilvássy Zoltán rektor úr, Szolláth Tibor úr, Hajdúnánás polgármestere, továbbá Balla György és jómagam, akadémikusok vagyunk még az Alapítvány kuratóriumának a tagjai. 
Zseniális gondolat volt a Debreceni Egyetem részéről az alapítványi formára való áttérés. Sok csatorna nyílt meg így az egyetem számára anyagilag és a kapcsolatokban is. Alapvető fontosságú érdekeltté tenni a kollégákat a tudományos munkában, ami a nemzetközi értékelés során sokat számít. Nekünk egyebek mellett, az a dolgunk Balla Györggyel, hogy a jó együttműködést és a tudományos munka sikerességét segítsük. A Debreceni Egyetem alapítványa sikeresebb, mint bármely más egyetemé az országban. Egyirányba „visszük” az intézményünket, ami fontos, mert közös célokért könnyebb összhangban dolgozni. Lassan a negyedik évbe lépünk, most kezd beérni az eddigi munkánk gyümölcse. 
Amikor elvállaltam a kuratóriumi tagságot, 81 éves voltam, de most is dolgozom. Remek érzés aktívnak maradni s tenni a közösségünkért.

-Keveset hallunk Professzor úr családjáról, noha a hátország nélkül szinte lehetetlen hazai és nemzetközi szinten is alkotni, kutatni évtizedeken át. 
-Négy dologra vagyok büszke. A családomra, a munkásságomra, a tanítványaimra és az iskolateremtésre a Debreceni Egyetemen. A családom nélkül sokkal kevésbé lettem volna sikeres. Az olyan nagyszerű és megértő, támogató feleség, mint az enyém, csak köszönetet érdemel. Mit tudhatnak róla? Évfolyamtársak voltunk, itt az egyetemen 1964-ben végeztünk kitüntetéses diplomával. Őt a pszichológia érdekelte, rendkívüli jelenség ma is. Dr. Beregszászi Sárát nagyon sokan ismerik és tisztelik. Amellett, hogy végtelenül empatikus, érdeklődő és figyelmes, irigylésre méltó a tartása, az a határozottsága, amiben mégis ott van a végtelen lágyság, a női szépség. Pszichológusokat, tanárokat oktatott gazdag és áldásos pályafutása során. A feleségemnek több tanítványa volt, mint nekem. 

-Kevés férj tud ilyen elismerően szólni a társáról.
-Mindig büszke voltam és vagyok a feleségemre a mai napig. Sok mindenen átsegített, ráadásul élelmesebb volt, mint én. Pontosan tudja hogyan kell kimászni egyes élethelyzetekből a legkisebb sérüléssel vagy anélkül. Figyelt arra is, amit megérdemlek, azt kapjam is meg. Jó példa erre, ő kérte, hogy a professzori villában kapjunk lakást itt az egyetem közelében. A legintelligensebb és leghatározottabb módon elérte ezt, így nem budapesti kolléga költözött a lakásba, amikor az megüresedett. 
A feleségemet ma is kifogyhatatlan kíváncsisággal az emberek érdeklik, hogyan tudna segíteni nekik, meghallgatni őket, s épp így figyel rám is. Azt vallja: „Az embernél nincs csodálatosabb.” Sokat köszönhetünk egymásnak immár a 60. házassági évfordulónkhoz közeledve. 

-Professzor úr épp a beszélgetésünket követő napokban ünnepli a 84. születésnapját, amit két napra, Máté fiuk születésnapja követ. Mit tudhatunk a gyermekeikről? 
-Valóban, Mátét Angliából várjuk haza, együtt ünnepeljük a születésnapokat. Matematikából ő legalább olyan tehetséges volt, mint én, 1998-ban szerzett diplomát itt, az akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Túl is szárnyalhatott volna, minden esélye megvolt erre, de más is érdekelte. A közgazdaságtan, a nyelvek és immár régen a banki szférában dolgozik. Ott találta meg a boldogulását, Londonban igazgatói pozícióban. A másik fiunk, Péter angol szakos tanár. Mellettünk él, mindenben számíthatunk rá. Földön járó, gyakorlatias, ügyes, intelligens, remek a kapcsolatteremtő képessége. Ő a vállalkozói világban érzi otthon magát, amihez mi nem értünk a feleségemmel. Így elsősorban nagy szeretettel támogatni tudjuk, hogy valóra váltsa az álmait, elképzeléseit. A párjával üzletet vezetnek. Szeretni kell a gyermekeinket, segíteni akkor is, ha másképpen élik az életet, mint ahogy mi tennénk. El kell fogadnunk, tiszteletben tartani az ő választásaikat.

-A most is aktív évek alatt mikor jut idő a kikapcsolódásra, pihenésre? 
-Érdekes ez, mert mindig azt gondoltam, eleget utaztunk, ameddig lehetett a fiúkkal is. A családom szerint, nem eleget. Noha voltunk hosszabbrövidebb ideig Amerikában, Japánban, Franciaországban és Hollandiában is. Csodás emlékeink vannak azokból az időkből. Máté fiam a szememre vetette, hogy mi sok mindenben le voltunk maradva a kortársaihoz képest. Talán akkor még nem értette, hogy hiába haladtam jól a kutatásaimban, a szakmai munkám nem megfelelő anyagi elismerése mellett, voltak egyéb akadályozó tényezők és emberek. Ha sérelmek értek, meg akartam mutatni, érek valamit. Ilyenkor többet dolgoztam és kevesebbet kapott belőlem a családom. 
A komolyzenét és a természetet nagyon szeretem, és az olvasást, ha jut rá időm. Az örök emberi értékekben hiszek, főleg a szeretetben és mások segítésében. 

Balogh Mária
Fotó: Hajdu Csaba Alex