Tollrajz Prof. Dr. Nagy János emeritusról | Dexikon

Nagy János professzorral másként kezdődött a portrébeszélgetés, mint addigi beszélgetőtársaimmal a Debreceni Egyetemen: kiemelkedő oktatóink, tudósaink, kutatóink, vezetőink, orvosaink bemutatása során. 
Kiváló és céltudatos vezetőként elmondta, miről szeretne beszélni, s ha lesz még kérdésem, készséggel válaszol. Legyen így, gondoltam, hiszen mindig a vendégem kívánsága az első, ráadásul július 13-án, két nappal korábban ünnepelte születésnapját. Nagy János professzor úr példamutató szakmai-, vezetői-, és élettapasztalata ma is okot ad a figyelemre. A magyar felsőoktatás és tudományos élet kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyisége hittel, alapos felkészülés mellett dolgozik ma is. 
Kivárva mondandóit, kérdeztem én is, hiszen alaposan felkészültem több évtizedes munkásságából. 

Életpályája főbb történésekben ekként alakult: 1975-ben végzett Debrecenben, az Agrártudományi Egyetemen (DATE), majd kandidátusi disszertációját 1986-ban védte meg. Tizenegy évvel később a Debreceni Egyetem habilitált doktorrá avatta. Egy esztendő elteltével egyetemi tanárnak nevezték ki. Sikeres és elismert pályája mindig felfelé ívelt, hiszen 1997-ben már az MTA doktora volt, 1998-tól az MTA- DE Földművelési és Területfejlesztési Kutatócsoport vezetője lett. 
A Debreceni Agrártudományi Centrum első elnöke – 2000-2004 – , ami mérföldkőnek számított az ő életében és az egyetemi integráció indulásakor is. Később két ciklusban, 2002-2003 között, illetve 2004-től 2007-ig rektor volt. 2007-től 2012-ig a DE Agrártudományi Centrum elnöke, amit 24 éve gondos figyelemmel, szakmai támogatással kísér. 2012-től pedig prorektor.
Nemzetközileg is elismert kutatómunkát végez, melyre a beszélgetésben részletesen kitérünk.
Tudományos kutatási eredményei hozzájárulnak a környezetkímélő, hatékony és alkalmazkodó termesztéstechnológiák kidolgozásához. 
Alapítója és vezetője az Európában is egyedülálló, multifaktoriális szántóföldi tartamkísérleteknek. 
Iskolateremtő tevékenysége is jelentős, hiszen 2000-től irányítja a Kerpely Kálmán Doktori Iskolát.
Szerzője a „Kukorica – a nemzet aranya” c. könyvnek. Elért kutatási eredményeit fémjelzi, hogy könyve angol, spanyol, orosz, ukrán és német nyelven is igen sikeres.
Hatékony tudományos együttműködést alakított ki a Readingi, a Müncheni, a Bécsi, a Wageningeni valamint a montreáli McGill Egyetemmel.

Professzor úr, kezdjük a beszélgetést annak mentén, ahogyan eltervezte, s azt követően és közben több kérdésre is készséggel várom a választ.

A legfontosabbal kezdeném. Véleményem szerint a magyar felsőoktatás utóbbi közel három évtizedét az integráció határozta meg. Általános vélemény, hogy ez legsikeresebben Debrecenben valósult meg. A feltételek is itt voltak a legkedvezőbbek. Örömmel tölt el, hogy ebben a szép, kihívásokkal teli munkában az előkészítéstől napjainkig részt vehetek. A Debreceni Egyetem (DE) jogelőd intézményeinek vezetői, oktatói, kutatói, professzorai, hallgatói sokat tettek azért, hogy megalapozzák az integrált egyetemünk stabil működését. Nem csupán az elért eredményekben egyedülálló a Debreceni Egyetem, hanem abban is, hogy a jogelőd intézmények az integrálást megelőzően, közel tíz éven át előkészítő munkát végeztek. Érdekes és különleges volt ez az együttműködés, mert minden intézmény megtartotta az önállóságát, önálló jogi személy maradt, ugyanakkor az Universitas Egyesülésben, majd a Debreceni Egyetem Szövetségében különböző, sokszínű együttműködési formákat alakítottak ki, egyenrangú keretek között.
A Szövetségben vétójoggal rendelkezett minden intézmény, de talán csak egyszer merült fel a vétó szándéka. Ez is azt mutatja, hogy az egyetemünknek komoly tapasztalata, ma már hagyománya van az együttműködésben, a konszenzusra törekedésben, s abban is, hogy fontos ismerni és elfogadni egymást. 
Úgy gondolom, az integrált Debreceni Egyetem sikere, a közösen elért eredmények kiemelten köszönhetők a jogelőd intézmények közös erőfeszítéseinek. 

Nem mindenki, nem minden vezető emlékszik vissza a teljes, gördülékeny indulásra, ami érthető. Professzor úr zökkenőmentesnek talált mindent a 24 évvel ezelőtti integráció során a Debreceni Egyetemen? 

Valóban, úgy reális a kép, ha megemlítjük, hogy kezdetben nagyon sok feszültség adódott ebben az együttműködésben, s nem alakult ki azonnal a bizalom. Komoly és hosszas munka volt egymás megismerése és kölcsönös tisztelete alakította, megannyi konfliktus érlelete azt. Debrecenben korábban is volt együttműködés az intézmények között, de csak a törvény és az új jogi személy előkészítésének szakaszában barátkozott meg mindenki azzal, hogy a Szövetségből egy integrált egyetem lesz. Semmiképpen nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy mindenki és azonnal elfogadta az új helyzetet. Más városokban ez a folyamat még nehezebb volt, mert az integrált egyetemi karok olykor 50 kilométerre, vagy még távolabb helyezkedtek el egymástól. 
Debrecenben ideálisak voltak a feltételek, gyakorlatilag egy igazi egyetemváros alakult meg 2000-ben.

Épp az agrárképzés volt különösen jó helyzetben és annak intézményei. Az integráció kedvezően hatott a különböző helyeken lévő felsőoktatási-, és kutatási helyszínekre, így az oktatóknak és a hallgatóknak is kedvezőbb lett a helyzetük.

A debreceni agrárfelsőoktatás integrációja Nyíregyházát és Karcagot is magába foglalva az Észak-alföldi régió felsőoktatási és kutatási intézménye lett. Megjegyzem, hogy a közel 140 éves jogelőd agrárfelsőoktatás soha nem volt korábban része a Debreceni Egyetemnek. 2000. január 1-jével a DATE főiskolai karait (Szarvas, Hódmezővásárhely), amelyek nagyon jó együttműködésben dolgoztak a debreceni karral, más felsőoktatási intézményekhez integrálták, szerintem ez együttesen a legnagyobb változást jelentette a debreceni agrárfelsőoktatás történetében. 

Nem merült fel annak az aggodalma, hogy az agrár identitás-, felsőoktatás és kutatás hátrányt szenved az integráció során?

Minden új és ismeretlen helyzet előtt van bennünk szorongás, de precízen felkészültünk, alaposan és komolyan tanulmányoztuk a törvény adta lehetőségeket. Számomra az egyik legfontosabb elv az volt, hogy egymás szakmáját, szakterületét meg kell ismerni és meg is kell becsülni. Nagyon fontos az Agrártudományi Centrum életében, hogy a más szakterületekkel kialakított együttműködések megsokszorozódtak az évek során. Az integrált felsőoktatási intézményeket létrehozó törvény lehetővé tette az orvos és agrár sajátosságok menedzselését és összeszervezését, kétségtelen kicsit nehezebben alakultak a humán és a reál tudományterületek, s a hozzájuk kapcsolódó újabb karok, diszciplínák összecsiszolódása. Az Orvos-, és Egészségtudományi, valamint az Agrártudományi Centrum működésében szerzett tapasztalatok tették lehetővé egy harmadik Centrum működését, a Tudományegyetemi Karok létrejöttét. Ez a központ fogta össze az egyetem oktatási tevékenységének felét jelentő karok munkáját. 
A Debreceni Egyetem az oktatási, a tudományos, kutatási-fejlesztési és innovációs eredmények mellett a gazdálkodásban is nagyon sikeres, talán a legsikeresebb, ami annak is köszönhető, hogy az Egyetem gazdasági-pénzügyi vezetője Bács Zoltán professzor, kancellár, aki a pénzügyek egyik legkiválóbb szakembere. Különösen büszke vagyok arra, hogy ő is a Debreceni Agrártudományi Egyetemen végzett. Ezt a területet nagyon szívesen felügyeltem és fejlesztettem rektorként is, mert kiváló, országosan elismert vállalati gazdaságtani tanszéken tanultam gazdasági ismereteket. Büszke vagyok arra, hogy 1973-ban a mérnöki tanulmányokon belül, élve az új lehetőséggel a vállalati-üzemgazdasági szakirányt választottam. 1975-ben így kaphattam az első ilyen felkészültségű mérnökökkel diplomát.

Bizonyossá vált az elmúlt 24 évben, hogy az integráció óta a döntések arra szintre kerültek, ahol a szükséges ismeretek rendelkezésre álltak. Vagyis szinkronban vannak egymással a gyakorlati és az elméleti feladatok s a megvalósításuk? 

Igen, olyan szakemberek állnak a központok, a karok, és az intézetek élén, akik jól ismerik a tudományterületek szakmai sajátosságait. Láttuk, megtapasztaltuk a különbségeket, hogy az egyes karokon viszonylag nagy a bérhányad, másikon a vegyszer költsége okoz kihívást, a harmadiknál a tangazdaság, az állattenyésztés és a növénytermesztés fejlesztése áll a középpontban.
Az integrációt az is motiválta, hogy olyan fejlesztésekre is lehetett támogatást kapni – akkor még világbanki program keretében is –, amelyek elősegítették az új integrált egyetemi oktatást-, és kutatásfejlesztést. Talán a legkiemelkedőbb az Élettudományi Épület, amelyben több kar élettudományokkal foglalkozó intézetei, tanszékei működnek együtt. Ez a legszebb példája szerintem az integrációnak.

Professzor úr bizonyosan legnagyobb szívügye a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar fejlődése s a jól képzett szakemberek, az utódok „kinevelése” a magas szintű munkára a magyar mezőgazdaság különféle területein. 

Bő két évtizede azt tapasztaljuk, hogy a mezőgazdaságban a legnagyobb kihívást a hatékonyság növelése jelenti. A mezőgazdasági nagyvállalatok megszűntek, átalakultak, privatizálták őket. Korábban a vidék elsősorban a mezőgazdasági vállalatok működéséből, eredményességéből, hasznából és az ott végezhető munkából gyarapodott. A gazdasági nehézségek, kihívások miatt újra felértékelődött a vidékfejlesztés. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a vidék újra virágozzon és fokozatosan fejlődjön modernizálni kell a felsőfokú képzést is. Ez kezdetben az európai ismereteket jelentette, majd önálló tárgyak, szakok terve alakult ki és összeállt egy térségi vidékfejlesztési oktatási és kutatási program. Helyesnek bizonyult, hogy Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma kezdeményezte a Vidékfejlesztési Kar alapítását. Ez ma a Gazdaságtudományi Karként kiváló színvonalon működik. 

Fontos kiemelni, hogy az Állami -és Jogtudományi Kar, ami 2003-ban jött létre újra Debrecenben, professzor úr kitartó és elszánt munkájának köszönhető elsősorban.

A jogászképzésnek több évtizedes hagyománya van Debrecenben, 1912-ben a Magyar Királyi Tudományegyetem öt fakultása között volt Jog-, és Államtudományi Kar, aminek tevékenysége 1949-ben szüneteltetésre ítéltetett. Az 1996-ban újraindított jogászképzést a Magyar Akkreditációs Bizottság többször vizsgálta. Az egyetem utóbbi történetének egyik jelentős eredménye a jogi képzés akkreditációja, ez lehetővé tette, hogy az Intézet az „Egyetemi Kar” jogállást és diploma kiadásának jogát visszakapja. Egyetemi vezetőként a munka koordinálása megtisztelő feladat volt számomra, az elért eredményre ma is büszke vagyok.
Nem hagyhatjuk ki az említett Informatikai Kar 2004-es, a Népegészségügyi Kar 2006-os indítását sem, ráadásul ugyanebben az évben kezdte meg működését a Zeneművészeti Kar, ami korábban Konzervatórium volt.
Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy az első hároméves ciklust a Szenátus rám bízta. Megválasztásomkor rengeteg feladat előtt állt az Egyetem, például jött az oktatási reform is, ami teljesen átalakította a felsőoktatást.
Hatalmas kihívás volt a kutatás-fejlesztés és innováció. Már az első három évben, megdupláztuk a vállalatokkal való együttműködést. Ma már szinte nem is indul olyan kutatásfejlesztési program, amelyben vállalat ne venne részt. A Debreceni Egyetem sikerei szerencsére és örömünkre Európában is elismertek és a rangsorokban tekintélyes helyen állunk. Mi mindig előre terveztünk és tervezünk. Arra törekszünk, hogy minél több fejlesztési elképzelésünkre legyen engedélyes tervünk, azokkal pályázunk. Az egyetemünk sikere abból is adódik, hogy komoly elemzések előzik meg a programjainkat, célitűzéseinket. Fontos, hogy a beruházásaink a megvalósítást követően jól működtethetők és fenntarthatók legyenek. 

Nézzük azt a szakterületet, amire a legnagyobb rálátása van a többi mellett. A Debreceni Egyetem bármely agrár -, vagy speciális szakirányban végzett hallgatói, jó eséllyel helyezkednek el az agrárvilágában hazánkban? 

Az egyetemi hallgatóknak lehetőségük van a hároméves képzésre, majd a mesterszak elvégzésére, ami kétéves. Utóbbira főként azok jelentkeznek, akik tudományos munkát kívánnak végezni. Az első három évben megszerzett tudás és tapasztalat megfelel a kor kihívásainak, amelyek az innovációs eredményekhez szükségesek. A magyar mezőgazdaság nem képes még ezt a magas szakmai tudást befogadni minden területen. Igaz, az új technológiák megfelelnek a kor követelményének, de a terveink megvalósításához, több tudásnak kellene hasznosulnia a mezőgazdaságban. Pontosabban, több, jól képzett szakemberre van szükség. 
A szándék, a nyitottság megvan a mezőgazdaságban dolgozókban, de egy részük nem elég képzett, nem képezték magukat az elmúlt évtizedben. 

Kérem, mondjon példát erre.

Jó példa, hogy a megvásárolt drága mezőgazdasági gép, irányításához magas szakmai tudás szükséges, ami a precíziós gazdálkodás alapja. A precíziós technológiák gyakorlati megvalósításához több jól képzett agrárszakemberre van szükség. Az osztatlan MSC szakon végzett fiataljaink naprakészek és nekik még csizmát sem kell húzniuk. Ezt nem rossz értelemben mondom, hanem fő feladatuknak a mezőgazdaság digitális működtetését és vezérlését tartom. Az új ötéves agrármérnök képzésben szerzett magasszintű tudásukkal szárnyalhatnak a pályakezdők, a precíziós technológia alkalmazása mellett, modern technikákat és automata gépeket használnak a növénytermesztés és az állattenyésztés egyes munkafolyamatai során. A gépeket folyamatosan fejlesztik. A Debreceni Egyetemen elért új tudományos kutatási eredmények hozzájárulnak a környezetkímélő, hatékony és alkalmazkodó termesztéstechnológiák kidolgozásához.
Egyébként teljességgel elégedett vagyok azzal, ami az elmúlt 24 év alatt történt az agrárképzés és a tudományos kutatás területén a Debreceni Egyetemen.

Az időjárás évről évre változik, a légkör teljesen felborult, ami sokszor kiszámíthatatlanná teszi a gazdák számára a terméshozamot. Mi lehet a megoldás a kiszolgáltatottsággal szemben? 

Megoldást egyrészt a megszerzett tudás alkalmazása, másrészt a különböző kedvező-kedvezőtlen évjáratok adatbázisainak a növények teljes tenyész idejére kiterjedő elemzése, értékelése jelenthet. Megbízható összefüggéseket, eredményeket csak sok éves (Debreceni Egyetemen 40 év adatai állnak rendelkezésre) szántóföldi tartamkísérletek tudományos eredményei alapján lehet kimutatni. Olyan – ma már európai szinten is elismert – kísérleti bázist hoztam létre 1983-ban, ami Európában egyedülálló. A különböző növények termesztésére, az öntözés, a tárgyázás, a növényszám kölcsönhatásaira és a talajművelésre fókuszáltam elsősorban. Az állandó kezelések lehetővé teszik 40 eltérő évjárat vizsgálatát, továbbá új paraméterek meghatározását. Amire figyelni kell: az öntözés módja és mennyisége, azaz a természetes csapadékhoz igazodva, tudományosan tudjuk mérni, hogy mennyi a növény vízigénye, adott esetben azt mennyivel kell kiegészíteni. Ezek speciális mérésekre és adatbázisokra épülnek. A negyven év adatai, értékei rendelkezésre állnak, és felhasználhatók a gondos talajművelés kiválasztására, valamint arra, hogy megfelelő talajvédelmi technológia kerüljön bevezetésre lehetőleg 2-3 éves ütemtervekkel.
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy Széles Adrienn tanítványom vette át tőlem a kutatásaimat. Ő az egyik legszorgalmasabb, legtehetségesebb tudományos kutató, aki mindig szem előtt tartja azt a debreceni hagyományt, hogy a kutatás annyit ér, amennyi abból a gyakorlatban megvalósítható. Jelenleg a korábban említett meteorológiai adatok feldolgozása a legfontosabb feladat. Olyan adatbázist, új összefüggéseket és eredményeket kell szolgáltatni a mezőgazdaságnak – esetünkben 9 millió adat feldolgozását jelenti –, amelyek megbízhatóságot garantálnak a precíziós gazdálkodáshoz.

Miként éli túl a mezőgazdaság hazánkban az évek óta tartó szárazságot, a kiugróan magas hőmérsékletet a nyári hónapokban? 

A szélsőséges körülmények okozta negatív hatásokat nagyon nehéz megelőzni, annak ellenére, hogy 40-50 évre visszamenőleg pontos összevetésünk van a hőmérséklet és a csapadék ingadozását illetően. A legfontosabb az lenne, hogy állami támogatással a területekre, szántóföldi táblákra el kellene juttatni az öntözővizet. Ez nagy anyagi ráfordítás és beruházás, de látnunk kell, hogy húsz év alatt nem fejlődtünk szinte semmit ezen a téren. Nemzetgazdasági kiemelt programban kellene az öntözést középpontba helyezni, ezáltal stabilizálni a magyar mezőgazdaság hatékonyságát és jövedelemtermelő-képességét, azaz a jövőjét. 
Új feladatom évjáratonként a talajművelés, az öntözés, a műtrágyázás és az időjárási tényezők értékelése, komplex hatásvizsgálata. Célom annak elérése, hogy az új tudományos kutatási eredmények hozzájáruljanak a környezetkímélő, hatékony és alkalmazkodást segítő termesztéstechnológiák kidolgozásához, a szervesanyag-gazdálkodás fejlesztéséhez. Ehhez az óriási munkához együttműködést kötöttünk a Debreceni Egyetem Informatikai Karának Adattudományi Intézetével. A projekt különlegessége, hogy felhasználjuk a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket a 40 éves adatbázisok gyakorlatban történő hasznosíthatóságához.

Mi lesz a kukoricával, aminek ismerete, gondozása, szaporítása professzor úr speciális szakterülete. Elképesztő, hogy az üzletekben és a piacokon 300- 350 forint alatt szinte nem is lehet kapni egy cső csemegekukoricát.

Döbbenetes valóban. Sajnos a kukorica is megsül, ha nem kap vizet, majd kevés és rossz minőségű termést hoz. Ha nincs tápanyag, nincs elegendő víz, úgy a termés is kisebb, minősége nem megfelelő és még az ára magas. Ennek következménye, hogy a termés a takarmányozáshoz sem lesz elégséges, és újabb kedvezőtlen következményekkel kell szembe néznünk. 
A Dunántúl egy része, a Duna-Tisza köze, a Tiszántúl nagy bajban van. Aszály esetén már az is üdvözítő lenne, ha a gazdák anyagi ráfordítása maradéktalanul megtérülne. Az Egyetem rendelkezésére álló új tudományos eredmények hasznosításával, többlet tudással egy millió tonnával több kukoricát tudnánk évente előállítani Magyarországon. De ezt a tudást akkor lehetne hasznosítani, ha a feltételek adottak lennének. (Sajnos sok a „ha”).
A kukorica fele egyébként ipari feldolgozásra, másik fele takarmányozásra, illetve étkezésre terem itthon. Általában, egymillió tonna az export mennyisége, de az aszály miatt lassan importra is szorulhatunk. 

Ha jók itthon a technológiai adottságok, korszerű gépekkel is rendelkezünk, akkor csak az öntözés precízrendszerén, a talajművelésen kellene változtatni, hogy ne kelljen kukoricát külföldről behozni hazánkba? 

Magyarországon a természeti adottsága és a nemesítés jó színvonalú. Korszerűbb vetőmagtermeléssel, öntözéssel a kukorica hibridek kétszeresét tudnánk előállítani. Világviszonylatban és itthon is a precíziós fejlesztések állnak az első helyen, a gépek két centi pontossággal végzik a munkákat a kukoricatáblákon. A megfelelően előkészített digitalizáció mellett emberi kézre nincs is szükség annyira pontos, okos az ilyen technika. 
Vannak kiváló gazdaságaink, viszont a földterület egy részén a szakmai színvonal gazdasági szempontból alacsony. Nem kellően képzettek a dolgozók, ahogyan korábban említettem. Az intelligens technológiáké a jövő. Az új ötéves képzésben végzett fiatalok felkészültek, értenek ehhez. Ők azok, akik magas szakmai tudással, kikerülve az Debreceni Egyetemről, felépíthetik a jövő mezőgazdaságát.
Az agrárszakemberek egy része, a kollégák csak felügyelik a gépkapcsolásokat. A fiatalok talajérzékelőkkel, kamerákkal, speciális technikával dolgoznak. Például a kultivátor nem sérti meg a növényeket, mert látja az érzékelő, hogy hol van a kukorica, akár magát a kukoricaszemet. Ez a jövő, amihez egyre több megfelelően képzett szakember szükséges.

Professzor úr Hajdúnánáson született, hajdúsági, erős mezőgazdasági gyökerekkel. Ez talán determinálta is a pályaválasztását a későbbiekben. Mit tudhatunk a szüleiről, a gyermekkoráról? 

Édesanyámtól tudom, hogy július 13-án születtem, pénteken 13 órakor. Nem panaszkodom, hogy valaha is gondom lett volna a tizenhármas számmal, noha nem vagyok babonás. Szüleim egy családi gazdaságban dolgoztak és mindennap dinnyét vittek a piacra, csütörtökön édesanyám bent maradt a szülőotthonban és másnap világra hozott engem. Úgy cseperedtem, hogy 10-12 éves koromig nagyapámnál töltöttem legalább hat nyarat. Közepes nagyságú birtokon, a természet közelében, szabadlevegőn, nyugalomban, nem volt semmi veszély. Öt hold dinnyés mellett, nagyapa birtokán sokféle növény, zöldség, gyümölcs is megtermett, s persze állatokat is tartott. Csodás évek voltak. Az általános iskolát Hajdúböszörmény-Hajdúviden végeztem. Érdekes visszagondolni arra, hogy matematikából milyen szép eredményeket értem el az iskolában, és a versenyeken is. Nagyon jó tanárom volt, aki ösztönzött, bíztatott, figyelt rám. 
Édesapám a tiszai erőműnél dolgozott, két hetente jöhetett haza, mindig kikölcsönzött nekem három-négy könyvet, azokat én boldogan mind kiolvastam, ezáltal nagyon megszerettem az olvasást. Azokban az években mindent elolvastam, amire lehetőségem volt. Úgy gondolom, hogy ez hatalmas segítséget adott később, az egyetemen a soros tanulmányok írásakor. 
Az ifjú éveimben jól megfért egymás mellett a matematika, az olvasás és a természet, a vidéki élet szeretete. 
Majd Debrecen-Pallagra jöttem tanulni a mezőgazdasági középiskolába, amit ugyancsak nem bántam meg. Másodikos koromban bekerültem a DEAC csapatába, az NB. II-ben sakkoztam az utolsó két évben. A matematika szeretete továbbra is megmaradt. Emlékszem, több professzor is volt a sakkcsapatban, az edzések este fél nyolc körül fejeződtek be, az egyetemisták akkor köszöntek el tőlem. Többségük ábrázoló geometria, matematika szakos hallgató volt. Ha számelméletesek lettek volna, lehet én is matematika szakra jelentkezem.

S nem ez történt, hanem az agráregyetem lett a „győztes”.

Igen, mikor negyedikes lettem mégis az Debreceni Agrártudományi Egyetemre adtam be a jelentkezésemet. Nem bántam meg. Mándi György professzor az első év végén megkért, és egyben felajánlotta, hogy a tenyészkertjében méréseket végezzek kukorica növényeken. Az agrártudomány szeretete neki köszönhető, öt év alatt végig segítette a munkámat. Bízott bennem, figyelt rám és támogatta a kitartó haladásomat, tanulmányaimat. Aktív voltam, sikereket értem el és ez továbblendített, a tudásvágy egyre erősebb lett bennem. Az egyetemi évek alatt három TDK dolgozatot készítettem.
A kezdetek, az 1970-es évek, meghatározták a sorsomat, mert a diploma átvétele után a földműveléssel kapcsolatos kutatások felé fordultam. Abban az időben kaptak zöld utat a külföldi nemesítési anyagok Magyarországon, amelyeket adaptálni kellett a hazai adottságokhoz. Ehhez jó kísérleti hátteret biztosítottak Debrecenben. Mándi György, majd Bocz Ernő professzorok keze alatt kezdtem megismerni a tudományos kutatást. „A Kukorica – a nemzet aranya” című könyv 2023-ban a legsikeresebb szakkönyv lett, amely 40 év munkájának lenyomata.
1975-ben szereztem meg az okleveles agrármérnöki diplomámat. Ugyancsak a szorgalom, tudásvágy eredménye lett, hogy egy év múlva már egyetemi tanársegéd lettem, 1978-ban pedig egyetemi doktor, majd öt év múlva adjunktus. Haladtam előre, a professzori címig, ami nem volt megerőltető, mert szerettem a hivatásomat. 1998-ban pedig oktatási rektor helyettes lettem a DATE-en. Egyetemi vezetői munkámat az is motiválta, hogy az egyetem gazdálkodásával száz százalékban tisztában voltam, hiszen pénzügy, számvitel, gazdálkodás, szervezés, ezeket korábban már megtanultam. 
Nem is gondoltam, hogy ennyiféle ismeret a hasznomra lesz. A tudás elsősorban a tanulmányaimból, a választott vállalatgazdaságtani szakirányból következett. Csizmazia Zoltán professzor csoportvezető tanárom volt, majd rektorként megtisztelt a bizalmával és közös munkára kért, utólag is úgy gondolom, hogy ennek a tapasztalatnak döntő hatása volt a későbbi egyetemi oktatói-kutatói karrieremre. 
Az egyetem elvégzése után, de még a rektorrá választásom előtt nagyon sok nemzetközi tudományos konferencián vettem részt, tudományos ösztöndíjak útján. Lehetőségem volt bejárni a világ számos egyetemét, mielőtt a vezetői beosztást megkaptam. Az agrár területen szerzett nemzetközi tapasztalataimat mind beépítettem. S azok a professzorok, akikkel a külföldi egyetemeken találkoztam, később ellátogattak az Egyetemre, előadásokat tartottak, többen díszdoktorok is lettek. Ennek köszönhetően nagyon jó, tartós kapcsolat alakult ki a külföldi egyetemek professzoraival.

Térjünk vissza még a családra. Úgy tudom, hogy kivételes szép kapcsolatot ápolt és élt meg az édesanyjával.

Ez így igaz, felejthetetlen mindaz, amit tőle kaptam. Édesanyám 1956/57-ben Hajdúviden alapított egy görögkatolikus közösséget. Templomépítést kezdeményezett és kápolna lett belőle, egy kis tábla is őrzi gondos keze nyomát a kápolna falán. Az egész élete odaadás és segítésnyújtás volt, mindig alkotott, de csak csöndesen, szerényen. Meg tudta valósítani mindazt, amit elképzelt, bement az iskolába és azt mondta hittanoktatást szervez. Bíztak benne, meggyőző volt. Bátor, erős hittel kiállt a tervei mellett. Hiteles volt. Az élete példaként él ma is előttem és a szívemben. Édesanyám igazi lelke volt a közösségnek, nagy szeretettel tett mindent, és őt is nagyon szerették. Egyháztanácselnök is volt, hatására ministráltam. Tudom, azt szerette volna, ha lelkész leszek, de soha nem erőltette rám. Én másképp alakítottam közösséget magam körül, idén tíz éves az általam alapított szakkollégium.
A tőle kapott lelki örökséget vittem tovább Orsolya és Attila gyermekeim nevelése során. Igyekeztem átadni nekik mindazt, amit édesanyám nekem. Támogattam, figyeltem és segítem őket útjukon mind a mai napig. 

Tudjuk, hogy a gyermek kötődése és kapcsolata a szüleivel életre szóló ajándék vagy épp szomorúság lehet. Úgy érzem, hogy a kivételes anya-fia kapcsolatban az őszinte szeretet mellett a jutalmazás is jelen volt, ami nem más, mint az ölelés, a szép szó.

Különös, hogy ezt szóba hozza. A hétköznapi rohanásban ezeket a szép és szükséges érzéseket nehezen tudjuk átadni. Igen, bizony megölelt édesanyám, s mindig melegséget, biztonságot éreztem a karjai közt. A kisugárzása csupa szeretet volt, elég volt egy tekintet vagy kedves szó tőle, és motivációra leltem. Tőle tanultam, hogy a legkisebb élőlényt is tisztelni kell, óvni és gondozni. Erős hitű, kitartó ember lettem, mindig az előremutató elképzelések felé tartottam.

Professzor úr a nehezebb időkben sem torpant meg soha? 

A legjobb eredményeim mindig akkor születtek, amikor rögösebben elérhető, de jószándékú célokat tűztem ki. Huszonöt évvel ezelőtt erős elhatározással, nehéz körülmények között alapítottam meg a Kerpely Kálmán Doktori Iskolát. Büszke vagyok arra, hogy a témavezetésem alatt harmincöt PhD-hallgató végzett és szerzett doktori fokozatot.

A későbbi párválasztásban meghatározó volt az édesanyjával való szeretettlejes viszonya?

Anyám és köztem csodás kapcsolat volt. Nem szerencsés általánosítani, hogy mindenki az édesanyjához hasonlót keres a társában. Nem is hasonlítottam senkit hozzá. Mégis szerencsésnek tartom magam, mert Judit feleségem ugyanilyen erős hitű, szeretetteljes családból származik. Családunk biztos alapja az erős szeretet.

Bizonyára sokan megkérdezték már professzor úrtól, hogy oly sok elismerés, kitüntetés, magas színvonalú oktató, vezetői, kutatói munka mellett, mire a legbüszkébb?

Egy professzor számára az a legnagyobb elismerés, ha azt látja, hogy tudományos eredményeit a gyakorlatban is hasznosítják. A doktori képzésben nagy figyelmet fordítok a vállalati együttműködésekre, az új tudományos eredmények gyakorlati hasznosíthatóságára. Nem csak büszkeség, hanem a legnagyobb megtiszteltetés, hogy két alkalommal lehetettem a Debreceni Egyetem rektora.
Az egyetemek fejlődésében fontos az időtávlat és a folytonosság, ezért is külön öröm, hogy tanítványom Harsányi Endre professzor a Debreceni Egyetem agrárinnovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyetteseként nem csak tovább viszi az agrárfelsőoktatás vezetését, hanem az új kihívásoknak megfelelően a fejlesztésekben is kiválóan helyt áll.
Nagy örömmel tölt el, hogy a Debreceni Egyetem MÉK, Földhasznosítási, Műszaki és Precíziós Technológiai Intézet vezetője Kakuszi-Széles Adrienn professzor lett, aki a tanítványaim közül a legtehetségesebb, kiváló oktató, kutató és vezető. Ő vette át szakmai és vezetői feladataimat az Intézetben.

Az elismerő díjairól szerénységből nem beszélt professzor úr. „Az Év Agrárszakembere Életmű díj”- at vette át - a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professor emeritusaként -  Egerben. Az Agrotrend Csoport tíz kategóriában a legkiemelkedőbb agrárszakembereket díjazza 2014 óta. Olyan szaktekintélyeknek adományozzák, akik a magyar mezőgazdaság hírét elvitték a határainkon túlra, akiknek a munkásságát még generációk fogják hasznosítani és értékelni.

Szerintem a díjakat az odaítélők és a díjazottak közössége minősíti. Örömömre szolgál, hogy a díjat rangos, elismert szakemberekből álló testület ítélte oda és büszkeséggel tölt el, hogy kiváló, kitüntetett szakemberek közösségének váltam ezáltal tagjává, ami számomra kötelezettséget is jelent.
A pályámon a 45 éves oktató és kutató munkámra vagyok a legbüszkébb. Az eddigi elismerések mérföldkövek voltak az életemben. Ez a díj azonban az egész életpályámat ismeri el. Fontos feladatomnak látom még a doktoranduszaim segítését. Ők már nemzetközi szinten folytatják munkájukat, ez pedig a debreceni tudományos műhely elismerése is. Mindig hittem, hogy az én utam a tudományos munka és az oktatás, erre születtem. Most, a jelenben, kötetlenül dolgozom elsősorban a Doktori Iskolában, vizsgáztatok is. Három külföldi hallgatóm van.
Négy nemzetközi egyetemi kapcsolatot tartok fent a szakmai munkámhoz, a hivatásomhoz kapcsolódóan. 
Ha pihenni szeretnék, akkor olvasok vagy kertészkedek, hatalmas örömömet lelem ezekben. Ha pedig elfáradok a kerti munkában, akkor az elemzés és az analízis következik, ami ismét megszólítja bennem a szakterületeim iránt érzett szeretetemet. 
Semmit nem hanyagolok el, amibe felelősséggel belekezdtem. 

Köszönöm a beszélgetést professzor úr! 

Balogh Mária
Fotó: Hajdu Csaba Alex